Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2013. június 30., vasárnap

A "program".



Tanmese a naplopókat eltartó "szociális programokról"
Egy amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy ő sosem buktat meg egyetlen diákot sem, viszont nemrégiben egy egész osztályt megbuktatott.
A professzort az háborította fel, hogy a diákok kitartottak az “Obama care” nevű szociális program mellett, szerintük nagyszerűen működik. A diákok arra hivatkoztak, hogy nem lesz többet szegénység, sem gazdagság, mindenki egyenlő alapok, egyenlő feltételek mellett fog élni.
A professzor, aki nem értett egyet a diákjaival, azt monda, gondolják ki a tervet, és majd elválik, kinek lesz igaza. A tanár azt javasolta, hogy attól a perctől mindenki osztályzatát összeadják, és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki. A diákok beleegyeztek a tanár javaslatába. Addig a legjobb 5-öst, míg a legrosszabb 1-es osztályzatot kapott.
Az első teszt után minden diák 4-est kapott. Azok, akik nem tanultak kellőképpen, örültek az eredménynek, viszont azok, akik sokat tanultak, kellemetlenül érezték magukat.
A második teszt során azok a tanulók, akik az elsőnél keveset tanultak, még kevesebbet tanultak, míg akik először is beleadtak mindent, úgy gondolták, nincs értelme keményen dolgozni a jobb jegyért, míg a többiek lazsálnak. A második teszt eredménye mindenki számára 2-es lett. A harmadik tesztnél már szinte senki nem fektetett energiát és időt a tanulásra, így az egész diáksereg megbukott.
Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyanilyen módon alapszik, és azért fog az is megbukni. Mert ha a jutalom elég nagy, a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen. De ha egy kormány elveszi a jutalmat az igyekvőktől, hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát, ha ő azért kevesebbet kap.
Itt van még 5 nagyon tanulságos mondat:
1. Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod.
2. Ha kapsz valamit, amiért neked nem kellett dolgoznod, azért egész biztos valaki másnak kellett érte megdolgozni.
3. A kormány nem tud adni senkinek semmit addig, amíg azt valaki mástól el nem veszi először.
4. Semmit nem tudsz megtöbbszörözni úgy, hogy először elosztod.
5. Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni, mert a másik fele úgyis eltartja, és mikor a másik fél rájön arra, hogy akármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük felét arra költi állandóan, aki nem csinál semmit, ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás felé halad.
Forrás:internet 
Posta S.

2013. június 29., szombat

Tömegverekedés a debreceni menekülttáborban pénteken délután !

Tömegverekedés tört ki a Sámsoni úti menekülttáborban a dehir.hu értesülései szerint. A helyszínre több rendőrautó érkezett,kommandósokat is bevetettek s a mentősöket is ki kellett hívni. A verekedők szétválasztására és a rend helyreállítása érdekében a készenléti rendőrséget is kivezényelték a menekülttáborba.
A mentőszolgálat vezetője elmondta, egy súlyos és négy könnyű sérültet kellett kórházba szállítani, mindegyiküket a Kenézy Kórház baleseti sebészetére vitték.
Egyelőre nem lehet tudni, miért tört ki a verekedés, a rendőrség még nem adott hivatalos információt az esetről. Helyszínen tartózkodók arról számoltak be, hogy rengeteg rendőr tartózkodik a tábornál, húsznál is több rendőrautó érkezett ki, s egyre többen vannak. A tábor területén belül sorfalat álltak a rendőrök, s csak azokat az embereket engedték be, akik oda tartoznak. A rendőrök arra is gondosan ügyeltek, hogy senki ne lásson semmit az utcáról.

Mint ismeretes, az Európai Unión megváltoztatta a menekültstátuszt kérőkkel kapcsolatos szabályozást, ennek értelmében a határátlépők nem utasíthatóak ki, és nem is lehet őket őrizetbe venni (?) a legfeljebb 30 plusz 60 napos procedúra idejére. A debreceni befogadóállomáson elsősorban emiatt a szabály miatt már hónapok óta áldatlan állapotok uralkodnak, rendszeresek a verekedések, ráadásul a menekültek többször követtek már el bűncselekményeket a város különböző pontjain.
A polgármester nyilatkozata :

Megosztotta:Barta P.

Június 29-e Péter-Pál.

Ha a naptárra tekintünk, láthatjuk, hogy ma június 29-e Péter-Pál napja van. Vajon a mai modern kor embere mit tud ennek a napnak a jelentőségéről? Sajnos igen keveset. Pedig aratáskor eldől, hogy milyen lesz minden napi kenyerünk, valódi táplálékot jelent majd számunkra vagy csak elegendőt.

Déd- és nagyszüleink, akik a természettel harmóniában éltek, Péter-Pál napját az aratás kötelező kezdőnapjaként tartották számon. A termény betakarításával embert próbáló időszak vette kezdetét, a dologidő szó szerint látástól vakulásig tarott, teljes mértékben igénybe vette az emberek erejét és idejét. Az aratás kezdete és vége azonban nagy jelentőséggel bírt.
Az aratás megkezdése előtt az aratók áldást kértek a munkájukra és fohászkodtak a teremtőhöz, hogy addig amíg a terményt be nem takarítják, mentse meg őket és az értékes gabonát az esőtől. A gabona minden egyes szeme létük biztonságát jelentette, ezért nagy becsben tartották.
A munka befejezése után aratóünnepet tartottak az ország minden területén.

Aratókoszorút készítettek az aratók, amelyet a következő évig a mestergerendára kötöttek a lakószobában. A koszorú kalászainak búzaszemét megetették az állatokkal. A néphiedelem szerint így a jószágot megóvták a betegségtől.
Az aratási munkák befejezése mindenkinek valódi ünnep volt. A kétkezi munkát csak a sarló segítette, amelyet csak a XIX. század végén váltott fel a kasza. A két aratószerszám egészen más munkamegosztást igényelt: sarlóval a nők és a férfiak egyaránt kivették részüket a munkából, a kaszát azonban csak a férfiak használták.
Napjainkban hagyományőrző rendezvények elevenítik fel a sarlós és a kaszás aratást. Ami nekünk hagyományőrzés, az őseinknek természetes volt.
Körtvélyesy V.

2013. június 28., péntek

A Földtörvény aláírva, elfogadva !


 
Posta S.

Botrány (?) a debreceni közgyűlésen !


Forrás:youtube/hajdupress
Szerk:Barta P.

Június 30-án diktálni kell!

A Debreceni Vízmű Zrt. felhívása a lakossági felhasználók felé.  


A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvény alapján lakossági felhasználói körben 2013. július 1-i fogyasztási időszaktól csökkennek a víziközmű-szolgáltatások díjai. A felhasználás korrekt elszámolása miatt kérik a lakossági felhasználóinkat, hogy a június 30-i mérőállásokat, a felhasználó neve, a felhasználási hely címe, és az azonosítószám megadásával közöljék június 30-án. A helyes adatok közlése a gyors és pontos feldolgozást segíti.

A mérőállás bejelenthető a vízdíj számla hátoldalán található elérhetőségeken. A várható nagytömegű adat biztonságos feldolgozásának érdekében arra kérik a felhasználókat, hogy az adatközlést lehetőleg interneten (KATT IDE!), vagy az éjjel-nappal hívható 534-482, illetve 534-483-as, automata üzenetrögzítős telefonszámon tegyék meg. (Az adatközlés más módját is elfogadják).
Amennyiben a felhasználási helyre nem érkezik június 30-i mérőállás, a fordulónapi mérőállást az elszámolási időszak felhasználásának időarányos megosztásával állapítják meg.

2013. június 26., szerda

Volt Sámsonkerti képviselő...

...a bíróság előtt! 
A vád vesztegetés. A korábbi polgármester-jelölt állítólag 2 milliót kért a kampányhoz – ingatlanok vételárából.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint az első- (M. Attila Gyula) és a másodrendű vádlottat (P. Elek) a 2006-os önkormányzati választáson a hajdúsámsoni képviselő-testület tagjaivá választották.
Az elsőrendű vádlott alpolgármesteri feladatokat is ellátott, illetve ő volt a képviselőtestület legnagyobb frakciójának vezetője is. Az ügyészség megállapította, hogy a 2010-es választások közeledtével, 2009 elején a másodrendű vádlott a frakcióban és a képviselőtestületben is egyre erőteljesebben szorgalmazta, hogy induljon el a választási programjukban szereplő sámsonkerti egészségház megvalósítása!
2009 májusában ennek hatására egyhangú határozatot hozott a testület arról, hogy a Hajdúsámsonhoz tartozó Sámsonkertben komplex módon fejlesztik az egészségügyi alapellátást: felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőt, valamint anya- és kisgyermek tanácsadót hoznak létre. Az önkormányzat két verzióban gondolkodott: vagy az iskolaudvar egy részén épít egy új létesítményt vagy egy meglévő ingatlanban alakítja ki. 
Az önkormányzat hirdetményt tett közzé, amelyre jelentkezve V. A. felajánlotta ikerházi, 131 négyzetméteres házát. Az ikerház építője egyébként a másodrendű vádlott volt; az ikerház másik fele az ő lánya tulajdonában állt.

 

Visszakért volna 1-1 millió forintot

Az építész-tervező szemrevételezte V. A. lakását, majd megállapította, hogy egymagában nem lenne elegendő az egészségügyi komplexum kialakításához, viszont az ikerház másik felével együtt már igen. A szakvéleményre tekintettel P. Elek lánya is felajánlotta házát az önkormányzatnak. Közben az önkormányzati választások egyre közeledtek és M. Attila Gyula, aki pártja polgármester-jelöltje is volt, igyekezett pénzt szerezni a kampányhoz. A vádhatóság szerint azt tervezte, hogy az egészségházhoz felajánlott két ingatlan tulajdonosaitól is visszakér...Folytatás ITT !
 Barta P.

Miért nem csodálkozom?

Nem büntetik meg a miniszterelnököt, amiért nem kötötte be a biztonsági övét. Az ügyészség szerint ugyanis nem követett el szabálysértést!


A Népszava két hete a rendőrséghez fordult, mivel Orbán Viktor, illetve testőre egy, még az árvíz idején forgatott, a Facebookra is kikerült videó felvétel szerint biztonsági öv nélkül autózott. Miután a rendőrség egyáltalán nem reagált a megkeresésre, miszerint miért nem indítanak eljárást közlekedési szabályszegés ügyében,(Bár a rendőrség korábbi gyakorlata az volt, hogy sajtófotókon, videofelvételeken rögzített szabálysértések miatt rendre eljárást indított.Most nem. Ez ugye érthető...vagy mégsem?-a szerk.) a lap a Legfőbb Ügyészséghez fordult. Az ügyészség viszont kedden azt közölte: nem történt szabálysértés.(?)

„A biztonsági öv használatára vonatkozó rendelkezések esetleges megszegésének vizsgálata 2009 óta a közigazgatási eljárás alá tartozik. A rendőrség közigazgatási eljárásai tekintetében az ügyészség a rendőrségnek nem felügyeleti szerve, ebből következően felügyeleti jogokkal sem rendelkezik" – magyarázta dr. Fazekas Géza főügyészhelyettes-szóvivő.
Forrás:hir24.hu
Szerk:Posta S.

2013. június 25., kedd

Az új BTK...

...július 1-jén lép hatályba a jelenleginél több tekintetben szigorúbb kódex. 

Az új büntető törvénykönyv egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőség korhatárát, szigorít egyes büntetési tételeket, bevezet új büntetési nemeket, például az elzárást, új bűncselekményként pedig a jogellenes termőföldszerzést és a gazdasági csalást! Ezzel az úgynevezett zsebszerződéseket akarják megakadályozni. Akár öt év börtönt is kaphatnak a szerződő felek, de a közreműködő ügyvédek és közjegyzők is büntethetők lesznek.
A drogfüggőkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályok megszűnnek, és szigorodik az ittas vezetés szabályozása is. A sofőr 5 ezrelék feletti véralkoholszintje is bűncselekménynek számít majd, ez egy átlagos testalkatú embernél két pohár sörrel elérhető.

A jövő héten életbe lépő új büntetőtörvénykönyv szerint a mostaninál szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége. Ha például valakit fegyveresen megtámadnak a lakásában, akkor nem kell meggyőződnie arról, hogy a támadó az életére tör-e, -akár meg is ölheti! 
(Rettegjetek betörők!-a szerk.  ) 

Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint az új kódex szigorú, de nem kegyetlen. "Elsősorban az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek és a bűnismétlőkre helyezi a büntetőjog szigorát, miközben az első bűntényesek vagy enyhébb bűncselekményt elkövetők számára új lehetőséget biztosít a Btk." - olvasható a hirado.hu oldalán.  
Szerk:Posta S.

No komment.

A nyár "sötét" oldala..


Hihetetlen történet...

...de le van írva,hogy Oláh Ibolya a Megasztár 2003–2004-es év második helyezettje dolgozni fog (?) mert úgy néz ki,hogy "a dal véget ért"! (...hát ezt is megértük,hogy egy "rejtett erőforrás"munkára adja a fejét? Hová jut ez a világ!-a szerk.)

Nem könnyű zenésznek lenni. Ez derül ki a Bors egyik mai híréből, mely azt taglalja, hogy Oláh Ibolya menedzsere lelépett, a szponzorai visszaléptek, így nem tudja elkészíteni új lemezét.
"Sajnos csak a háromnegyedéig tudtuk befejezni, most minden áll, és nem tudom, mikor foghatunk hozzá újra. A stúdiót ki kell fizetni, a hangmérnököt is, szóval vannak még olyan kiadások, amiket finanszírozni kellene, de mivel egyetlen fellépésünk sincs, ezért nincs miből." - fejtette ki a lapnak Oláh, aki csak annyit mondott, szakmát fog tanulni, de, hogy mit, az sajnos nem derült ki.
"Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy mit tegyek. Új bevételi források után kell néznem, ezért beiratkoztam egy tanfolyamra. Nem szégyen a munka, jó a teherbírásom, tanulok egy szakmát. Még nem szeretném megmondani, mi az, de kétkezi meló."
Barta P.

2013. június 24., hétfő

2013. június 23., vasárnap

A Törvény !



"Ebben a nagy hőségben az  internetet nézegetve találtam eme érdekességet,amelyet úgy éreztem meg kell osztani a nagy nyilvánossággal,már csak "elrettentésképpen" is -írja K.Zoltán olvasónk."

A 2011. XL. törvény:
 ....az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. rendelet módosítása, mely 2011. április 23. napjától hatályos. Két új szabálysértési tényállással bővült a kormányrendelet:
17. § (1) "Aki olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló, vagy annak látszatát keltő tevékenységet szervez, amely másokban riadalmat kelt, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő!"
Értelmezzük;
Ha én és a szomszédom összefogunk,hogy a kertben hosszas tisztességes munkával megtermelt veteményünket megvédjük-az éjszaka leple alatt belopakodó tolvajok ellen-és "riadalmat keltünk bennük",hogy lebuktak akkor vétséget követünk el és két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetnek bennünket!  
Nos így kell törvénnyel megvédeni  a  bűnözőket!

2. Közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése (10/D. §)
„Aki közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy ilyen tevékenység látszatát kelti, százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”
Tehát;
Aki sétál az utcán, már a puszta jelenlétével megakadályozza, hogy a mellette levő ablakon beugorjon a betörő!
Aki beül az autójába, a jelenlétével megakadályozza, hogy feltörjék az autóját!
Márpedig, mivel a civil lakosságot semmilyen jogszabály nem jogosítja fel, hogy megvédje saját, és szomszédai vagyonát, ezért minden becsületes ember folytonos szabálysértést követ el?
(A törvény.)
Köszönjük,ez valóban érdekes. A szerk;Barta P.

2013. június 22., szombat

Nem minden az,aminek látszik?

A Parlament ugyan elfogadta az "új földtörvényt" de ez a csinos hölgy vajon ...?

 
Szerk:Posta S.

2013. június 21., péntek

Humor képekben.

Mentor "fiatalítás" az X Faktornál.




Az "Orosz meló"!

Ahol sok a munkanélküli,ott a leglehetetlenebb hülyeségeket is kitalálnak a foglalkoztatás növelésére mint pl-úl Oroszországban ahogy a videón is látszik,ahol a munkások baltával gyalogos átkelőhelyet távolítanak el !
(Még az szerencse,hogy nálunk már "egymillió (?) munkahely létesült" az elmúlt három évben és nem találnak ki hasonló badarságokat...vagy ami késik,nem múlik?-a szerk.)

Szerk;Posta S.

Te hogyan csinálod?





Ha gyorsan akarod fel felfújni a kerekedet!

...de ha kezdő vagy meg se próbáld !

Posta S

Itt a nyár.

Június 21-e a csillagászati nyár kezdete. 
Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja (nálunk északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik), a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Ráktérítő az északi szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap az északi félgömbön a Rák jegyébe lépve hág a legmagasabbra, a Ráktérítő magasságába, itt megfordul, majd süllyedni kezd az Egyenlítő felé. 
Az év leghosszabb napját ezért nevezik nyári napfordulónak (a déli félgömbről nézve ekkor jár a Nap a legalacsonyabban, ott ez a nap a téli napforduló). 
A napfordulat a gyakorlatban nem a nyár kezdetét jelzi. Mi június 1-jétől számoljuk a nyarat (meteorológiai nyár), a kínaiak a régi keltákhoz hasonlóan május 5-étől. Náluk június 21-én a zeniten járó Nappal együtt tetőzik a nyár.

2013. június 19., szerda

Szolgáltatunk és gyanúsítunk !

187500 forintos csekket kapott egy martinkai asszony!...olvasható a dehir.hu honlapján.

Az áramszolgáltató szerint kétséges a villanyóra belsejében lévő plombák eredete. Az asszony azt állítja soha nem nyúlt bele az órába. Ráadásul védekezni sem tudott, mert ő már csak a értesítést kapta meg. Hiába próbált tárgyalni azt mondja alig akarták meghallgatni, majd a kérdései helyett válaszul újabb levelet kapott,amiben 8 napos határidőt adtak neki a befizetésre.
( ITT talán nem "kétséges"a plomba eredete?-már ha lenne villanyóra!-a szerk. )

Dehir forrás
(Elfogadhatatlan, hogy a multinacionális szolgáltatók jogállami keretek között tömegeket vádolnak meg és kényszerítenek bele egy hosszadalmas, költséges és bonyolult eljárásba, amelynek végén jobb esetben mindössze annyit írnak: “Elnézést, ha kellemetlenséget okoztunk Önnek.”, ugyanakkor az alaptalan gyanúsításnak, rágalmazásnak, jó hírnév megsértésének rájuk nézve semmilyen következménye nincs, az így okozott anyagi és erkölcsi kárt nem reparálják, és tehetik mindezt csak azért mert állításuk szerint “sokan lopnak” és ezen az alapon nekik bármikor és bárkit, következmények nélkül lopással lehet vádolni!-a szerk.)
Szerk:Posta S.

2013. június 18., kedd

A "Nagytestvér" nem utasít,csak...

foto:internet

A bankok ellen indított devizahiteles perek miatt aggódva Szász Károly, a PSZÁF elnöke arra kérte a Kúriát, hogy "a társadalmi hatásokra is ügyeljen, mielőtt a bankok ellen, a devizahitelesek javára ítélne" - írja az Origo.

A PSZÁF elnöke, Szász Károly burkoltan arra kérte a Kúriának írt levelében a bírókat, hogy a bankok ellen indított devizahiteles perekben a pénzintézetek javára ítéljenek. "Itt nem a devizahitelesek megsegítéséről, és nem is a bankok profitjáról van szó, hanem egy potenciális bankpánik lehetőségéről (amely szélsőséges esetben akár államcsődben is végződhet)" - olvasható Szász Károly a Kúria tanácselnökének írt május 31-ei levelében.

Az intelmeket Szász a Kúria által feltett kérdésekre válaszul írta, amelyben tulajdonképpen iránymutatással szolgál az elméletileg független (!) bíróság számára. "Egy vagy kétszázezer devizahiteles jelenlegi gondja, több millió betétes jövőbeli problémájává is eszkalálódhat, ami nyilvánvalóan nem lehet cél" - fejti ki Szász a levélben. Bár közvetlenül nem szólítja fel a bírókat arra, miképpen ítéljenek a szóban forgó perekben, de egyértelműen nyomást gyakorol rájuk azzal, hogy bankrohamokat, államcsődöt emleget a kérdéses perek kapcsán.

"A devizahitel-szerződések valamely általános rendezőelv szerinti visszamenőleges, "sommás" átalakítása vagy semmissé nyilvánítása hatását tekintve nem egyszerűen az ügyfelek beláthatatlan helyzetéről vagy a bankrendszer veszteségeiről szóló kérdés. Az ítéletek nem csak az egyedi hitelezői -adósi jogviszonyokra, hanem közvetetten a magyar bankszektorra, áttételesen a banki betétesek tömegeire, végül a reálgazdaságra is jelentős hatással lehetnek" - olvasható a levélben. (Mert ugye senkit nem hagyunk az út szélén!-a szerk.)
Szerk:Barta P.

2013. június 17., hétfő

"Szerénységem" határtalan...

Ha magadra ismersz,az nem véletlen.
Posta S.

"Megszívták" a cigisek !

Sok kiskereskedő döntött úgy az elmúlt napokban-hetekben, hogy nem vásárol több cigarettát. A dohányosok napról napra egyre többször szembesülnek a változással. Többen elmondták, gyakran találkoznak azzal, hogy a kedvenc márkájukat már nem tudják megvásárolni, ehhez legalább 2-3 boltba el kell menniük. – írja dehir.hu.


Egyre több debreceni üzlet kirakatán hirdeti felirat, hogy ott hamarosan nemzeti dohánybolt nyílik, ugyanakkor szinte mindegyik üzlet üres, hiányoznak belőle a berendezések, sok felújításra is szorul.
Felmerül a kérdés, hogy ha a kisebb boltok kifuttatják a készletet, és a dohányboltok még nem nyitnak, akkor honnan lehet majd cigarettát szerezni.(Az ukrajnai cigin kivül !-a szerk.) A dohányosok a nagyobb üzletek készletpolitikájában bízhatnak.
Posta S.

2013. június 16., vasárnap

Téved, aki azt gondolja, hogy őt nem érinti...



Olvass!
Posta S.

Vége a tanévnek,de...

 ...a magyar nyelvtant egy életre megtanultuk !

Íme egy példa; Alanyi igeragozás a mai világban !

Én tanulok,
te tanulsz,
ő lóg.

Én vizsgázom,
te vizsgázol,
ő nem buktatható.

Én dolgozom,
te dolgozol,
ő hátrányos.

Én spórolok,
te spórolsz,
ő segélyt kér.

Én építek,
te építesz,
ő igényel (és kap is).

Én gyereket szülök,
te gyereket nemzel (annyit, amennyit el tudunk tartani),
ő világra potyogtatja tucatjával, és eltartatja velünk.

Én nevelem a gyerekemet,
te neveled a gyerekedet,
ő megveri a gyerekeinket.

Én megvásárolom,
te megvásárolod,
ő kirabol.

Én kertészkedem,
te kertészkedsz,
ő ellopja.

Én állatot tenyésztek,
te állatot tenyésztesz,
ő elhajtja.

Én továbbképzem magam,
Te továbbképzed magad,
ő segélyt kap.

Én adót fizetek,
te adót fizetsz,
ő visszaigényel.

Én nyugdíjjárulékot fizetek,
te nyugdíjjárulékot fizetsz,
ő méltányossági nyugdíjat kap.

Én korán meghalok,
te korán meghalsz,
ő a társadalom áldozata, ha korán meghal.
Szerk;Posta S.

2013. június 15., szombat

Tanmese.

Számtalan levelet,reklámot spam-et szoktunk kapni  postafiókunkba amit gondolkozás nélkül törlünk,de most egy levél felkeltette a figyelmemet és úgy döntöttem megosztom,mert szerintem nagyon aktuális!
 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


"Tanmese a naplopókat eltartó 'szociális programokról'

Egy amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy ő sosem buktat meg egyetlen diákot sem, viszont nemrégiben egy egész osztályt megbuktatott.
A professzort az háborította fel, hogy a diákok kitartottak az “Obama care” nevű szociális program mellett, szerintük nagyszerűen működik. A diákok arra hivatkoztak, hogy nem lesz többet szegénység, sem gazdagság, mindenki egyenlő alapok, egyenlő feltételek mellett fog élni.
A professzor, aki nem értett egyet a diákjaival, azt monda, gondolják ki a tervet, és majd elválik, kinek lesz igaza. A tanár azt javasolta, hogy attól a perctől mindenki osztályzatát összeadják, és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki. A diákok beleegyeztek a tanár javaslatába. Addig a legjobb 5-öst, míg a legrosszabb 1-es osztályzatot kapott.

Az első teszt után minden diák 4-est kapott. Azok, akik nem tanultak kellőképpen, örültek az eredménynek, viszont azok, akik sokat tanultak, kellemetlenül érezték magukat.
A második teszt során azok a tanulók, akik az elsőnél keveset tanultak, még kevesebbet tanultak, míg akik először is beleadtak mindent, úgy gondolták, nincs értelme keményen dolgozni a jobb jegyért, míg a többiek lazsálnak. A második teszt eredménye mindenki számára 2-es lett. 
A harmadik tesztnél már szinte senki nem fektetett energiát és időt a tanulásra, így az egész diáksereg megbukott.
Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyanilyen módon alapszik, és azért fog az is megbukni. Mert ha a jutalom elég nagy, a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen. De ha egy kormány elveszi a jutalmat az igyekvőktől, hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát, ha ő azért kevesebbet kap.

Itt van még 5 nagyon tanulságos mondat:

1. Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod.
2. Ha kapsz valamit, amiért neked nem kellett dolgoznod, azért egész biztos valaki másnak kellett érte megdolgozni.
3. A kormány nem tud adni senkinek semmit addig, amíg azt valaki mástól el nem veszi először.
4. Semmit nem tudsz megtöbbszörözni úgy, hogy először elosztod.
5. Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni, mert a másik fele úgyis eltartja, és mikor a másik fél rájön arra, hogy akármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük felét arra költi állandóan, aki nem csinál semmit, ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás felé halad.''
Körtvélyesy V.

Kutyahűség.

Oroszországban egy autós mobiltelefonjával vette fel, hogyan hömpölyög a medréből kiszabadult víz az utcákon, mikor egy kerekesszékes férfira lett figyelmes. Meg is akart állni, hogy segítsen a bajbajutott mozgássérülten, de az csak legyintett neki, hogy menjen tovább.
Ekkor bukkant elő a kerekesszék mögül egy farkát csóváló kutyus, aki lelkesen tologatta az idős embert kifelé a vízből.
Youtube forrás.
Megosztotta;Posta S.

Kilátástalanságban Magyarországon...

„Képtelenek voltunk Magyarországon a kilátástalanságban élni." 

(Fotó: TN)
Észak-Németországban, a Hamburgtól hetven kilométerre fekvő, marcipánjáról híres, ezeréves múltú, csodálatos Hanza-városban, Lübeckben él a paksi Mezősi Árpád és barátnője, a szintén tolnai – kistormási – Mester Julianna. Megtalálták számításukat, otthonra leltek, nem készülnek visszatérni Magyarországra !

Egyszerűen elég volt !
A végleges döntést tavaly februárban hozták meg, májusban költöztek. – Az okok száma végtelen, de röviden s tömören nem láttuk a tervezhető, stabil jövőnket. (Ez a mondat sok mindent elárul-a szerk.) 
 Képtelenek voltunk bizonytalanságban, kilátástalanságban létezni. Egyszerűen elég volt – magyarázza Árpád. Julcsi már Magyarországon is jó ideje német cégeknél dolgozott, ő is tanult általános iskolában németet, így a nyelvterület adott volt. A lübecki ajánlat a söréről ismert kelet-németországi Radeberggel „versengett”. Rövid mérlegelés után döntöttek Lübeck mellett, de a két fő szempont az volt, hogy még mindig van gazdasági különbség az egykori demokratikus és szövetségi Németország között, a másik meg a tengerpart.-meséli a 25 esztendős Mezősi Árpád. A teljes írás ITT olvasható.
Barta P.

2013. június 14., péntek

Az elbutúlás nem az öregkor jellemzője.

Nem csupán az idősek retteghetnek tőle: az elbutulás, a demencia bárkit megtámadhat,akár 30-40 évesen is ha nem figyel magára, és a tünetekre!

Szerk:Posta S.

Tyúk és tojás

 A tyúk és a tojás ül a pszichiátriai rendelő várójában. Nyílik az ajtó kijön az asszisztens, rájuk néz, majd megszólal:
- Melyikük volt előbb?
Mire azok ketten:
- Na elmész a p***ába...
 

VAKÁCIÓ !

Ma van az iskolákban az utolsó tanítási nap és megkezdődik a 11 hetes nyári szünet a gyerekek nagy örömére.

Petrik József: Itt a vakáció

Itt a vakáció!
Egy táska eladó!
Kinek tetszik- vigye el,
a szünetben úgysem kell.

Tíz hónapig cipeltem,
ideje már pihennem.
Hajrá, itt az alkalom,
akinek kell eladom.

Most, a vidám szünetben
csak tarisznya kell nekem,
könyvek helyett cseresznye
s vajas kenyér lesz benne.

Reggelenként megtömve
viszem ki a mezőre,
mire leszáll az este,
már csak morzsa lesz benne

2013. június 13., csütörtök

"Szolgálunk és védünk"a szlogen,de...

...leginkább pénzbehajtók vagyunk, (Lehet hogy egy kicsit elragadtattam magam,de én így érzékelem a mai állapotokat-a szerk.)mert ez jutott eszembe az alábbi cikk olvasásakor!
"Láthatósági mellény nélkül, éjszaka, gyalogosan egy mellékúton: ötvenezer forint. A kiszabható maximális büntetést mérték a rendőrök egy bábonymegyeri fiatalemberre. Megváltozott a rendőrség büntetési gyakorlata, figyelmeztetésnek már híre-hamva sincs, így érzik több észak-somogyi kistelepülésen, ahol sokan nagyon kevésből élnek.
A rendőrség bírságolási, büntetési gyakorlata az elmúlt hónapok során nem változott” – ezt válaszolta megkeresésünkre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK) sajtószolgálata. Kérdésünket több, az elmúlt időszakban történt, valamennyi esetben jogilag rendben lévő, ám sokak által aránytalannak ítélt bírságkiszabás indokolta. Nagy port verhetett fel a márciusi hóviharban Ságvár és Ádánd között árokba borult furgon megbírságolása, mert a frissebb eseteket elmesélő olvasóink párhuzamot vonva ma is felemlegetik azt is.
– Fiam a pincesorra indult gyalog és százötven métert tett meg a tengődi erdei úton – így bábonymegyeri olvasónk. – A rendőrök egy motorost üldöztek, de szem elől tévesztették, a fiamat azonban, ha már arra jártak, megállították és megbüntették, mert nem volt rajta láthatósági mellény. Az egyik rendőr megkérdezte, ismeri-e a motorost. A fiam nemmel felelt, mire a rendőr: „Akkor köszönje ezt a motoros barátjának”. És a lehetséges maximumot, ötvenezer forintos büntetést szabott ki.
A büntetés mértéke azonban szerintünk aránytalan a tett súlyához képest. Felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be, de a siófoki rendőrkapitányságon elutasították!" A részletes írás itt olvasható.

A cikk írója-Fónai Imre-még egy nagyon igaz és érdekes kommentárt fűzött hozzá:
"Komoly visszatartó erőt jelentenek a tetemes bírságösszegek, ezért aztán a közúti szabályszegések száma is csökkenőben. Ebből pedig az következik, hogy egyre nehezebben „teljesítik” a rendőrök az elvárt bírságbevételt. Ilyen előírás persze, mint azt a márciusi hóviharos, furgonos eset taglalásakor is megtudhattuk, hivatalosan nincsen. Csakhogy akkor is idéztük a korábbi rendőrségi vezetőt, aki szerint „bizony számon lett kérve az a kapitányság, amelyik e téren elmaradt a többitől”.
Figyelmeztetés, arányosság, emberség, jóindulat-mindezzel aligha összeférő szép szavak. "
Megosztotta: Barta P.

Rágyújtanák a házat a cseh ötös ikrekre...

...cigány származása miatt . (Ezek szerint nem csak nálunk van "rasszizmus"?-a szerk.)

A gyerekek anyja Alexandra Kinová fényképet  nem enged nyilvánosságra hozni az ötös ikrekről !
„Sokasodnak a fenyegető levelek, amelyeknek a névtelen szerzői azzal riogatnak bennünket, hogy ha hazahozzuk a gyermekeinket, akkor ránk gyújtják a lakást. Mivel ilyen rasszista cselekedet már megtörtént országunkban, ezért arra kértük a milovicei polgármestert, hogy ne földszinti lakást adjanak, és az ablaküveget különleges fóliával vonják be, amelyeket nem lehet kövekkel betörni. Mert bizony félünk az elvetemült személyektől. Ezért legalább az iskolás korukig egyetlen fotójuk közlését sem engedélyezem.
Petra Sanáková főorvos asszony szerint, ha váratlan fejlemények nem jönnek közbe, akkor július elején hazamehetnek a csecsemők, akikre odahaza egy négyéves báty már vár. Az önkormányzat erre az alkalomra mikrobuszt bérel a nyolctagúra bővült családnak ! -részletek  ITT.
Szerk:Posta S.

2013. június 12., szerda

A Microsoft lehallgathatja az üzenetváltásokat a Skype-on!

 Az Ars Technica riportja szerint Redmond rendszeresen beleolvas a felhasználók által küldött üzenetekbe.


A felhasználók többsége biztonságos, titkosított adattovábbító megoldásokat használó kommunikációs csatornának tartja a Skype-ot. Az Ars Technica riportja szerint közel sem ennyire rózsás a helyzet: a VoIP-szolgáltatást üzemeltető Microsoft rendszeresen szkenneli az üzenetváltásokat.
Az internetes lap szakértői Ashtan Solitani biztonsági szakértővel közös kísérletük során megállapították, hogy a Skype-on keresztül küldött üzeneteik több mint feléhez egy, a Microsofthoz tartozó IP-címet használó gép is hozzáfért. Ami azt jelenti, hogy a vállalat képes a weben keresztül utazó üzenetek elfogására és tanulmányozására – ráadásul rendszeresen meg is teszi ezt.
techcorner információ.
Barta P.

Amerika ellenőrzi az MNB-t ?

Kommentár nélkül !

 
Posta S.

Amikor a fagyi visszanyal...

Várhatóan legjobb játékosa nélkül kénytelen pályára lépni a szlovák férfi kosárlabda-válogatott a 2015-ös Európa-bajnokság előselejtező mérkőzésein, mivel a csapat korábbi vezéregyénisége, Anton Gavel elveszítette szlovák állampolgárságát,tehát már nem játszhat a nemzeti együttesben.
 Mint ismeretes, a magyarok kettős állampolgárságára szabott új törvény miatt aki egy másik állam polgára lesz, az a szlovákot automatikusan elveszíti.

A kassai születésű Gavelt tavaly az év kosarasának választottak Szlovákiában, évekig a szlovák válogatott egyik legjobb játékosának számított. Négy éve igazolt a német Brose Baskets Bamberghez, amellyel többször megnyerte a bajnokságot és diadalmaskodott a kupában is. A 28 éves irányítót a 2011-12-es idényben a Bundesliga legjobb védőjátékosának választották. Tavaly új, kétéves szerződést kötött a Bamberggel, és felvette a német állampolgárságot, így a hatályos szlovák állampolgársági törvény értelmében elveszítette szlovák állampolgárságát-olvasható a alfahir.hu oldalán.
Szerk;Posta S.

2013. június 11., kedd

Gyanúsan korán romlanak el...

...még a neves háztartásigép-gyártók termékei is,olvashatjuk a világgazdaság honlapján.

A genertel.hu direkt biztosító 500 saját ügyfelét kérdezte: a válaszadók 37 százaléka mosógépről, 27 százaléka televízióról, míg 16 százaléka hűtőgépről mondta azt, hogy korábban romlott el a vártnál, azaz a garanciális idő lejárta környékén.
A biztosító szakértői szerint a garancia lejárta körüli meghibásodás oka az, hogy szinte valamennyi háztartási gépben van egy-egy olyan alkatrész - például túlmelegedő kondenzátor, könnyen törő kapcsoló - amely jelentősen lerövidíti az eszköz élettartamát.
(Vagy talán mégis igaz az a feltételezés,hogy létezik a tervezett elavulás "összeesküvés" elmélet,amit ugye eddig sem bizonyítani,sem cáfolni nem tudtak?-a szerk)
A megoldás a háztartási eszköz hétéves koráig kiterjesztett garanciabiztosítás lehet a biztosító szerint.
(Szerintünk meg törvényileg kellene érvény szerezni-mert ugye tudunk mi mindenre törvény hozni- annak hogy a tartós fogyasztási cikk valóban tartós legyen,mert a "tartós"szó nem arra az egy-két év garanciára vonatkozik amit a gyártók biztosítanak a készülékeikre!-a szerk. )

Mivel az igazság fáj a youtubnak igy törölte a videót,de itt még megtalálható!
Szerk;Posta S.

Nosztalgia...

...azok a szép napok amikor, a "rejtett erőforrás" igazságot oszt egymás között !












Itt a "darázs" szezon !

Nem válogatnak a kis fekete-sárga csíkos "rovarok", bárkit megszúrnak, aki az útjukba kerül !A legjobb védekezés ellenük a kiirtás lenne,de mivel ez sajnos nem lehetséges,így csak odafigyeléssel óvhatjuk meg magunkat a csípésük ellen !


Posta S.

Levetették a történelmi jelképeket ábrázoló molinót Dunaújvárosban!

 A HÍR:
"A hétvégén lejátszott Dunaújváros-Sopron mérkőzésen a mérkőzés-MLSZ ellenőre a meccs 10. percében felszólította a szurkolókat a DUNAÚJVÁROS feliratú, a város címerét és a történelmi Magyar Királyságot ábrázoló transzparens eltávolítására. Ellenkező esetre a mérkőzés félbeszakítását és súlyos büntetést helyezett kilátásba a klub részére. Történt mindez azon a héten, amikor az ország Trianont gyászolta (kisebb része barackfával ünnepelte), a Nemzeti Összetartozás Napját követő hétvégén."


Az MLSZ embere politikai okokra hivatkozva szedette le a transzparenst, ezzel gyakorlatilag világossá téve azt, hogy ma Magyarországon egyre inkább visszás cselekedetnek számít történelmi jelképeink használata s ezektől való elhatárolódásunk szükséges. (?)
A magyar szurkoló itthon, Magyarországon, magyar város csapatának szurkolva nem függeszthet ki sem árpád-sávos, sem Nagy-Magyarországos transzparenst, mert az nem polkorrekt, mert az sérti az  és itt álljunk meg egy szóra és gondolkodjunk el, hogy mit és kit is sérthet ez valójában. Merthogy nem a magyar embert, az biztos. Akkor? S vajon, mi jön ezután? 
Eredeti forrás ITT olvasható.

2013. június 10., hétfő

Ismét lincselni akartak,-most Pocsajon !

Vajon kik?  ITT megtudhatod !

 Óriási rendőri jelenlét volt.
"A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három pocsaji férfivel (?) szemben.
Pocsaj belterületén egy Létavértes irányából közlekedő személygépjárműnek hajtott egy 6 éves kerékpározó kisfiú, 2013. június 8-án délután. Az ütközés következtében a gyermek elesett. Miközben a jármű vezetője megállt, hogy segítsen a fiúnak, a gyermek közelben tartózkodó rokonai bántalmazni kezdték. A bántalmazásnak a rövid időn belül a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget. Négy személyt állítottak elő a helyi rendőrőrsre, közülük három férfit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság L. László (31), Gy. Tibor (37), Gy. Zoltán (48) pocsaji lakosokkal szemben őrizetbe vételük mellett folytatja le az eljárást, egyben előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására."
Az "eredeti" hír ITT olvasható
Szerk:Posta S.

2013. június 9., vasárnap

Az MJB levele a holokauszt tagadást szankcionáló törvény eltörléséről.

Az MJB levele az Alkotmánybírósághoz !

 A Magyar Justitia Bizottság  (MJB) azzal a kéréssel fordul  az Alkotmánybírósághoz, hogy  vizsgálja  felül és  annulláltassa  a holokauszttagadására hozott törvényt. Legjobb ismereteink szerint, ez az első – minden logikát és értelmet nélkülöző – törvény (talán a világon létrehozott törvényeket is beleértve), amely valaminek a tagadását bünteti.

Indoklás:
1/ Egy megtörtént (tanúk tömegével, filmekkel, fényképekkel, bírósági ítéletekkel,  hiteles  jegyzőkönyvekkel és a  végrehajtást bizonyító,  technikai eszközökkel, valamint berendezésekkel, illetve  a kivitelezést  biztosító létesítményekkel) igazolt (igazolható) tények tagadása,  csak súlyosan  agykárosult személyek részéről valósulhat meg, akik viszont  a betegségük  miatt nem büntethetők,  mint például azok sem, akik... 
 Megosztotta:Barta P.

2013. június 8., szombat

Ma van Medárd napja.

"Medárdus napja ha tiszta, nem jő a rossz idő vissza" - szól a rigmus.
De vajon miért kötődik ehhez a naphoz az egyik legjobban ismert és legmegbízhatóbb időjárási néphagyományunk?
 A néphit szerint, ha Medárd napján esik, akkor utána 40 napig esni fog. Ha Medárd száraz, 40 napos szárazság várható, de ez ellen tenni is lehet, mivel Medárd esővarázsló nap is.


Ha ezen a napon megfürdetünk egy kakast, nyomban megnyílik az ég, és ömleni kezd belőle a zápor. De Medárd napján a tóban, folyóban óvatosan fürödjünk, mert a vizek királya és minden vízszellem ezen a napon szedi áldozatait, így könnyen bajba kerülhetünk.
A névadó Medardus frank származású katolikus püspök volt, 456 körül született a pikárdiai Salency-ben. A gabona aratásának illetve a szüreti munka védőszentje lett, egyes helyeken fogfájáskor is az ő közbenjárását kérik.

A Medárd napi előrejelző eső jelenségének természettudományos okai vannak. Júniusra a szárazföld belső területei már jól fölmelegednek, a meleg levegő fölszáll, és helyébe érkeznek a súlyosabb párás tengeri légtömegek, ezek meghozzák az esőket, zivatarokat. Június egyébként hazánkban mindig a legcsapadékosabb hónapnak számít, az éves csapadék nagy része a tavaszi, kora nyári időszakban hullik le hazánkra. Bár a mi éghajlatunkon szinte biztos, hogy folyamatosan 40 napig nem fog esni az eső, de ha igaz a jóslat, sok gyorsan átvonuló esőre, záporra, borúsabb időre számíthatunk az elkövetkező időkben.
Barta P.

2013. június 7., péntek

Élve temettek el...

...egy férfit a megerőszakolt áldozata sírjába Bolíviában.
Bolívia déli részén egy őslakos közösség tagjai meglehetősen durva módszereket alkalmaznak a bűnözéstől való elrettentésre. (Érdekes megoldás,vajon ez máshol is elrettentő cselekedet lenne a hasonló bűncselekmények elkövetőivel szemben? -a kérdés persze csak költői .-a szerk.)

 Élve temettek el egy fiatalembert egy megerőszakolt és megölt nő sírjába Bolíviai déli részén egy őslakos közösség tagjai, miután felvetődött a gyanú, hogy ő követte el a bűncselekményt.
A rendőrség azzal gyanúsította a 17 évest fiatalt , hogy megölt és megerőszakolt egy 35 éves nőt az ország déli részén fekvő Potosi tartományban, a kecsua őslakos közösség lakta hegyvidéki területen. José Luis Barrios ügyész szerint szerda éjszaka mintegy 200 felháborodott törzsbeli elfogta a férfit, és élve eltemette állítólagos áldozata sírjába.
Egy helyi rádió riportere - aki bosszútól tartva nem árulta el a nevét - elmondta, hogy a gyászolók a nő temetésén megkötözték a gyanúsítottat, bedobták az üres sírgödörbe, majd leeresztették a koporsót, és elföldelték. Másnap lezárták a településük felé vezető utat az oda érkező rendőrök és ügyészek előtt. - magyar hirlap online információ.
Szerk:Posta S.

Kerékpáros gázolás!


Baleset történt pénteken délelőtt Sámsonkertben a Fő utcán az iskola előtt,ahol egy kis busz kerékpárost gázolt.A rendőrségi helyszínelés jelenleg is tart, -írja K.Tamás olvasónk. Részletek később...

2013. június 6., csütörtök

Terheléspróba ?

A hetekben bejárta a netet a kép a bezacskózva repülő kohanita zsidóról, akinek a vallása tiltja, hogy temetők fölött repüljön át. Ha viszont bezacskózza magát, semmi gond...
(... azaz még a saját istenüket is át akarják verni ?) 

Kép: internet forrás 

444.hu riportere ortodox zsidó bőrbe bújt,majd benejlonzacskózta magát és beutazta Budapestet, hogyan fogadják az emberek eme "különlegességet!  

Megosztotta:Posta S

2013. június 5., szerda

A " rejtett erőforrás " !


youtube forrás.

Magyarországon (is) Korlátozható lett az internet !

A cenzúrának örülni kell, mert azt jelenti hogy a diktatúra instabil!

A jövőben a bíróságok elrendelhetik egyes, külföldi szervereken lévő internetes adatok elérésének blokkolását. A büntető tárgyú törvények erről is szóló - a kormány által kezdeményezett - módosítását hétfőn a Fidesz-KDNP támogatásával fogadta el a parlament.

A változtatás lehetővé teszi a külföldi szervereken lévő adatok időleges vagy végleges hozzáférhetetlenné tételét. Ha a bíróság jogerősen elrendeli az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételét, annak végrehajtása átadható lesz annak az országnak, amelynek területén a tárhelyszolgáltató székhelye vagy telephelye van.
Az átadásról a két ország igazságügy-miniszterei egyeztetnek, ennek során tájékoztatni kell a külföldi felet arról, hogy ha az állam egy hónapon belül nem tud eleget tenni az adatok törlésének, akkor a bíróság elrendeli a blokkolással történő végrehajtást.!
Ugyanilyen megkereséseket a külföldi felektől (bár ilyen még nem volt...a szerk.) Magyarországnak át kell vennie, és a bíróságnak döntenie kell a végrehajtásról. A külföldi ítélet alapján elrendelt végrehajtást haladéktalanul meg kell szüntetni, ha a külföldi ítélet végrehajthatósága megszűnt.
A rendelkezés júliustól hatályos, ugyanakkor féléves türelmi időt enged a jogszabály azokra az esetekre, amikor nem a tárhelyszolgáltatónak kell eltávolítani a bűncselekményt megvalósító tartalmat, hanem az internetszolgáltatónak blokkolni. 2014. január 1-je után viszont bírsággal is rákényszeríthető lesz az internetszolgáltató a blokkolásra.
A jogszabály indoklása szerint egyre nő az interneten keresztül elkövetett bűncselekmények száma, és különösen kiszolgáltatottak a gyerekek. Ezért a kormány a kiskorúak szexuális bántalmazása, kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni fellépés lehetővé tétele érdekében kezdeményezte a változtatást. (...vagy talán ami nekem nem tetszik azt letiltom?A hatalom nem eszköz; a hatalom cél.-a szerk.)
Forrás;technologia.hu
Szerk;Posta S. 

Az Éjjel-nappal Budapest szókincse.

„Te normális vagy?”
Ha a Dallas ivós játékát átemelnénk az Éjjel-nappal Budapestbe, és az lenne a szabály, hogy annyiszor kell letolni egy felest, ahányszor elhangzik a „Te normális vagy?!” felkiáltás, akkor pár perc alatt a toxikológián találnánk magunkat.
 kép: nlcafe.hu

Találomra választottam ki egy epizódot (2013. május 28. – 73. rész.) Az első „normálisig” 3 perc 22 másodpercet kellett várni....olvasható a  nlcafe.hu  oldalán.

(Hasonló szókinccsel rendelkezők vannak szinte minden reality sorozat amatőr "szereplői" között. Családi titkok,a Gyanú árnyékában "ezt nem hiszem el " öt perc alatt tízszer elhangzó méltatlankodás után nekem  a hátamon feláll a szőr !-a szerk.
Szerk;Barta P.

2013. június 4., kedd

TRIANON 



Vészélyhelyzet !

Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet!

Forrás;kormany.hu

2013. június 3., hétfő

Aktuális !


15 éves lett a JOY Magazin.

Ennek, de csakis ennek a ténynek a tiszteletére mi mást is tehet az ember, ha egyszer magazinnak született, minthogy ad egy party-t a nagyérdeműnek! 

Akadhat-e jelesebb alkalom trendiségünk kidomborítására, mint egy divatmagazin estje, ahol felvonul a magyar celebvilág színe-java Magdi anyustól, VV Anikón át Bódi Sylviig mindenki. A Joy magazin 15. születésnapi partyján állítólag Csobot Adél volt a legtrendibben öltözött sztár! 
Ízlelgessük a hírt! 
Hacsak le nem maradtunk valamiről, és épp nem 30-as évek tematikus partyt tartottak, akkor a szettet sokkal inkább mondanám fáradtnak és koravénnek. Ebben a tekintetben azonban a ruha jellemzői találkoztak viselője tulajdonságaival. Ha ez volt a cél, akkor bravó!

Mint már annyiszor, ha a polgár fogódzót keres eme cudar világban, egy mérföldkövet, ami segíthet az eligazodásban, egy sziklaszirtet, ami szánalmas kis életünk alapjául szolgálhat, így most is rendelkezésünkre áll VV Béci. A party korlátozott lehetőségei, továbbá az "úriember" szerénysége okán most nem a magfizika rejtelmeibe avat be minket, még csak nem is...tovább itt !
Posta S.

2013. június 2., vasárnap

Kommentár nélkül !


Posta S.

"Ma kezdődik...

...a meteorológiai nyár"című írásunk apropóján kaptuk az alábbi levelet Emődi Z. olvasónktól.

"Nemrég megkérdeztem egy öregebb munkatársam, hogy miért pörögnek így az évek, hónapok, napok a munkában.(...és még örülhetek is hogy van !) Nem tudott erre választ adni. 
Majd pár óra gondolkodás után magam is rájöttem. Amikor már az ember 8,10,12,14 órában húzza az igát akkor azon van, hogy hamar leteljen, majd azon, hogy hamar ágyba kerüljön. 
A tavalyi év számomra mintha nem is lett volna, gyorsan lepergett a monoton suhanó munkában. Egyedül a jelenlét realitása szögez kicsit az idő vasfogán. Előbb volt január és fáztam a magas hófalak között dolgozva. Majd most június eleje van, és mire észbe kapok karácsony lesz. Mindeközben ismét elvesztettem egy évet.
És ez a taposómalom megy kilenc hosszú éve a maga ürességével. Gondolom nem én vagyok ezzel egyedül. Persze azok az álmok amiket valaha szőttem, a valóság súlya alatt összerogytak. 
Nem ezért vagyok és vagyunk, hogy elsuhanjon mellettünk az élet. Nem azért, hogy fizikailag leépüljünk, hogy fél négykor keljünk és este hétre essünk haza. Biztosan tudom, hogy nem ezért vagyunk. 

A mókuskerék széles, lapos, csúszós és vagy lehetetlen, vagy olyan erő kell ahhoz, hogy kievickéljünk a szélére amihez én, vagy mi magunk kevesek vagyunk egyedül. Nekem nem a munkával van bajom, csak azzal, hogy nem elég belőlem 10 óra egy nap hanem az utat és az étkezési időt is semmibe nézik manapság. 

Milyen boldog lenne mindenki, ha lenne szabadideje, és nem kellene megalázkodva kérni a szombatot vagy vasárnapot hadd pihenhessen kicsit. Mennyivel jobb lenne, ha lenne munka, vagy azt ami van megfizetnék, és megbecsülnék. Én nem akarok EMBERI ERŐFORRÁS lenni, nem akarom a PIAC ÉRZÉKENYSÉGE miatt feladni a tíz éve is kevés órabérem. Változást szeretnék,szeretnénk ...de nagyon,mert mondanám,hogy Magyarország én így (nem) szeretlek.
Talán ezen elgondolkozhatnának felsőbb szinteken is! "
Megosztotta;Barta P.

2013. június 1., szombat

Totális rendőri elrettentés...

...van, fogalmazott az egyik kereskedő az Európa kemping közelében zajló rendőri kivonulás és intézkedések miatt. Ilyen valóban még soha nem volt a környéken az elmúlt 13 évben a Harley fesztiválok alatt, de más rendezvények idején sem. 
 (Fotó: Orosz Péter)
Eddig a rendőrök mindig háttérből követték, hogyan zajlanak az események, most szinte főszereplővé léptek elő a pénteken kezdődő Hells Angels motoros találkozó indulásánál. A rendezvényre a szervezők mintegy húsz országból több mint kétezer vendéget várnak, többségüket motorral. Az eddigi alsóörsi motoros programokkal ellentétben ez teljesen zárt, a sajtót, de mindenki mást is kizártak róla.
Egyes becslések szerint 5-600 rendőr lehet a térségben, de a hírek szerint még legalább kétszer ennyi a határokon és a fontosabb autópályák, főutak mellett várja a motorosok érkezését. 
Az Alsóörs felől érkező autósokat, motorosokat, de az ott lakókat vagy arra járókat is igazoltatják, adataikat feljegyzik, esetenként motorjukat, Kocsijaikat átvizsgálják, volt, akinek még a kárpitját is leszedték, de a zöldséges gombáit is kutyákkal szagoltatták végig, talán bomba vagy kábítószer után kutatva. Ha valaki többször jár arra, minden alkalommal számíthat erre.
olvasható a veol.hu oldalán.
Szerk:Barta P.

Ma kezdődik a meteorológiai nyár.


Június 1-je – amikor már az Ikrek havában járunk - nem csak az év hatodik hónapjának kezdetét jelzi, hanem egyúttal a meteorológiai nyár kezdetét is. 
Az idei évben az időjárás sajnos nem igazodott a naptárhoz, hiszen szeles, hűvös, csapadékos idő van szerte az országban. Az előrejelzés szerint rövidebb napos időszakokra ugyan van kilátás, de többször erősen megnövekedhet a gomolyfelhőzet és szórványosan záporok, szélerősödéssel kísért zivatarok is kialakulhatnak. 
Általában 20 fok körül alakul a hőmérséklet. Vasárnap is marad a változékonyság több helyen záporokkal, helyenként zivatarokkal. Egy hidegfront következtében a Dunántúlon többfelé megerősödik az északnyugati szél. A szombatihoz hasonlóan alakul a hőmérséklet. 
Posta S.