Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2016. január 30., szombat

Senki soha nem hibázott !

"Vörösiszap-ügyben (IS) mindenki ártatlan !"-című posztunkra B. Bálint olvasónktól érkezett egy hozzászólás, amelyben kifejti véleményét a hazai jogrendszerről ! Úgy gondoltam megosztom itt is !

 "Hallgatom nézem folyton ezeket az ítéleteket. Senki soha nem hibázott. Ez olyan mint a Biszku per. Azaz volt egy diktatúra. Emberekre, kivégzettekre emlékeznek politikusok is csinnadrattával beszédet mondanak minden okt. 23.-án. Mert voltak halottak. 
És még egy felelős nincs a kivégzésekért 26 éve ! Már felnő egy újabb generáció és nincs mire támaszkodnia. Csak érzi, hogy itt nincs rendben minden  és elhagyja az országot. 

Ezekkel az ítéletekkel szemben, hallgatom hóeséskor ahogy sorolja jogász, hogy havat ha nem lapátolod el házad előtt vagy nem bízol meg senkit akkor veszélyeztetés miatt, ha valaki eltöri karját mert elcsúszik akár 2 év börtön is kiosztható. Sózni se sózhatsz mert közterületesek azért járkálnak, hogy büntessenek. 
Hallgatom, nézem egy hétfői kék fénybe 17 éves fiúk diszkóba menetel előtt megtapiztak egy lányt. Szex nem volt. Lány egyedül ment fel a 6 fiús lakásba. Majd a dolog után együtt mentek diszkózni és 3 hónap után a lánygyermek feljelentést tett. 17 éves fiúk kettő év letöltendőt kaptak. Kékfény riportere elmondta, ha szórakozóhelyen tánc közbe hozzá érsz egy lány hátsójához, netán még rá is paskolsz két évvel rendeli a törvény büntetni ! 
Ha vezetés közben telefonálni mersz, 50.000 forint, ha nem tudod kifizetni 2000 forintjával / nap leülheted. Szóval számomra a kis ember megfélemlítése egyértelmű, a nagyok meg támadhatatlanok ! Miért ? Mert ez színjáték a kicsiknek. 
Itt volt egy srác 800.000 forintra ítélte a bíróság a szólás szabadság demokratikus Magyarországán mert tagadta azt, amit törvény tilt tagadni, vagy 400 nap elzárás. Az ugye több mint egy év ellopás az életéből és ha ki jön már van priusza. És mindig mindenhol elmagyarázza mi a "bűne". Börtönviseltként fogják kezelni mert ott volt. A miért az nem érdekel senkit. 
A Dohány utcába beszólt egy srác a rabbinak és 2,5 év letöltendőt kapott. Hagyótól Biszkuig, a meg se vádolt Kóka, Demszky meg még sok száz ezekhez képest mit tett? Vagy nem tett semmit ? Azaz minden pénz meg van és soha senkit nem végeztek ki ? Mert ugye az összes ítélet ezt mutatja. 
Soha senki nem hibás. Csak Balassagyarmaton hullottak az emberek golyózáportól 1956-ban, meg Kossuth téren bizonyára mind rosszul lettek és csak úgy meghaltak egy vírustól ! Nem akarom elhinni így meglehet etetni a népet? Azaz nem is biztos, hogy etetni, de már egy európai kontinenset is elhallgattatni! 
És ezek után azt lehet hallani, hogy világszerte erősödik az antiszemitizmus..."
Szerk;Posta S.

2016. január 29., péntek

Vörösiszap-ügyben (IS) mindenki ártatlan !

 Felirat a mementóként meghagyott kolontári romházban.

"Bűncselekmény hiányában" felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék csütörtökön !
 
A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. 
A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.
Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Mal Zrt. "nem ül a vádlottak padján"!
A cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet - hangsúlyozta. 
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófáját okozva. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. 

 "Meg vagyunk döbbenve, szavakat nem talál az ember. Egész egyszerűen felháborító" – így reagált a devecseri polgármester az M1 adásában a Veszprémi Törvényszék döntésére, amellyel a vörösiszapper valamennyi vádlottját felmentették. A végsőkig ki kell állni az igazság mellett, fellebbezni kell az ítélet ellen, amely nagyban bántja a helyiek igazságérzetét – fogalmazott Ferenczi Gábor. 
A polgármester felidézte: maga is tagja volt a katasztrófa okait vizsgáló parlamenti bizottságnak, amely egyértelműen a profithajhászást jelölte meg a baleset fő okának. Ha betartották volna a környezetvédelmi előírásokat, a tragédia minden bizonnyal nem következik be – tette hozzá. 
A polgármester megjegyezte még: a gyerekek és az idősebb korosztály soha nem fogja tudni feldolgozni a traumát, hiszen, bár kaptak új házakat az emberek, az otthonukat, az emlékeiket elvesztették. 

Kepli Lajos ellenzéki országgyűlési képviselő újságíróknak úgy fogalmazott: nincs a világon olyan ország, ahol ilyen katasztrófának ne lenne felelőse.
A felháborító bírósági döntésről itt is olvasható írás  !
Egy érdekes teória ebben a videóban is felmerül !

(11 ember halála, 300 megsebesülése, sok milliárdos anyagi, felbecsülhetetlen környezeti kár, három falu eltüntetése, Európa egyik legnagyobb ipari katasztrófája ! 
Felelős: nincs !-a szerk.)
Szerk;Posta S.

2016. január 27., szerda

Alekosz beletenyerelt a "lényegbe" ...

...és be is indult a szörnyülködés !

Az Édes Élet szereplője a Dal első elődöntője után hangoztatta megosztó véleményét
“Nézem az Eurovíziót és nem értem, hogy a miniszterelnök miért is hagyhatja azt, hogy Magyarországot adott esetben egy Afrikai, egy Ázsiai vagy egy Magyarországtól eltérő, teljesen idegen meggyőződésű ember képviselje úgy, hogy ráadásul nem is Magyarul énekel” – írta akkor a celeb.
 Megnyilvánulása természetesen (?) sokaknál kiverte a biztosítékot, a görög hős azonban azt állítja, szó sincs rasszizmusról. 

“Nagyon nagy félreértésbe kerültem és kiforgatták a szavaimat. Azért rasszizmussal, hovatovább antiszemitizmussal összemosni ezt az ügyet nagyfokú tájékozatlanságról és merő rosszindulatról tesz tanúbizonyságot. Ezekkel az énekesekkel egyébként semmi gond nincs. Csak azt felejtették el az embe­rek, hogy elméletileg az or­szágot kell képviselnie a dalt előadó énekesnek” – mondta a Borsnak Alekosz.
 A TV2 csoport sajtóosztálya minderről röviden nyilatkozott: “A TV2 Csoport elhatárolódik Alekosz említett megnyilvánulásától. A történtek miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítettük, és elvárjuk, hogy a cégcsoport elveitől idegen megnyilatkozásáért bocsánatot kérjen.” 
És hogy mit szólnak mindehhez az érintettek? Izsák Palmer, Kállay-Saunders  és Benji?-megtudhatod a borsonline.hu honlapján.
Alekosz azóta egyébként (gondolom, ha nem akarta, hogy  a  "szólásszabadság jegyében" kirúgják a tévétől kénytelen volt.-a szerk.) törölte posztját a közösségi oldaláról.
Szerk;Posta S.

2016. január 25., hétfő

Lesz ez még rosszabb is !

Hatalmas a feszültség a franciaországi Calaisban, ahol rengeteg menekült várja, hogy átjusson Nagy-Britanniába.
 Az RT egy videót tett közzé arról, hogy Calaisban egy menekült-párti tüntetésen konfliktus alakult ki  a követelődző meneten részt vevő -"menekültek" valamint az őket támogatók és a helyi lakosok  között.
A "szegény menekültek" most már nem kérnek, hanem követelnek !

Szerk;Posta S.

Új „földesurak” Magyarországon

A HVG listájából derült ki, hogy kezd kialakulni Magyarországon az új földesúri rendszer, amely talán törvényszerűen hozza magával a "jobbágyság intézményét"is !

E szerint a Dunántúlon öt megyében is külföldről idetelepült gazda, illetve családi érdekeltsége adta a legtöbbet az állami földekért, Somogyon kívül még Vasban, Győr-Sopronban, Komáromban és Pest megyében hasonló a helyzet. 

Claessensék német, holland és osztrák vetélytársaikat is verik, ők adták a legtöbbet a külföldi-magyarok közül. 
A dunántúli megyék legnagyobb földesurainak összesítését azonban már – akár csak az országos „különversenyt” – Mészárosék nyerték Fejérben, azaz a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc és családja. A dunántúli győztesek rangsorában nem sokkal maradtak le Mészárosék mögött Vargáék Tolnában (a Tolnagro Állatgyógyászati Kft. tulajdonosai), akik 1,4 milliárd forintot áldoztak állami földekre. Ennél is többet, 1,6 milliárdot adtak Sojnóczkiék Békésben.
 „Helyi politikai potentátok, tehetős agrárvállalkozók és Magyarországra települt, rég itt gazdálkodó nyugat-európaiak vették eddig a legtöbb földet az állami árveréseken”. Mivel azonban csak a dobra vert földek 61 százaléka kelt eddig el, folytatás márciusban -írja a HVG.

A megyénként legtöbbet adók országos toplistája
1. Mészárosék, Fejér, 1,9 milliárd Ft
2. Sojnóczkiék
, Békés, 1,6 milliárd Ft
3. Vargáék, Tolna, 1,4 milliárd Ft
4. Fülöpék
, Hajdú-Bihar, 1,3 milliárd Ft
 (...)

5. Gelencsérék, Tolna, 1 milliárd Ft...
10. Claessensék, Somogy, 858 millió Ft
11. Valasovitsék
, Somogy 782 millió Ft

Azért ezt a videót is érdemes végignézni, persze csak a "tisztánlátás" érdekében !
Szerk;Posta S.

2016. január 24., vasárnap

Egy állampolgár nyílt levele Orbán Viktorhoz !

“Kedves Viktor!

 Most van időm írni, mert nem kaptam közmunkát erre a hónapra. Itthon ülök a hokedlin és azon agyalok, hogy fogjuk túlélni a telet. Mert pénz nélkül marhára nehéz ám ételt venni, meg befizetni a számlákat. 
Szerencsére fűteni van mivel, mert mióta csökkentetted a rezsit, sokkal jobb. Igaz, hogy eddig is fával fűtöttünk, ha volt rá pénz, most meg papírral. Tudod, milyen jó ötlet az a sok reklámújság, meg a konzultáció, amiket küldeni szoktál? Akár egy napig is meleg van tőle a konyhában. 
Az asszony bedurrantja a sparheltet, még egy rántott leves is megfő, ha van itthon egy kis liszt meg zsír. 

Azt olvasom itt, a neten, hogy Mongóliába mész. Vagy már mentél, ezt nem tudom. Te barátom, az nagyon messze van ám! Nem kerül sokba az út? Mert mi a városba is jó, ha havonta egyszer be tudunk buszozni az asszonnyal, olyan drága a jegy. Pedig az csak 20 kilométerre van, Mongólia meg biztosan messzebb. Mi a franc van ott, hogy oda kellett menned? Azt is mondta a kocsmáros Józsi, hogy adsz nekik 25 millió dollárt. Ezt én nem hiszem el, mert miért adnál, amikor nekünk sincs.

(...)  Szóval összetartó népek vagyunk mi itt, de pénz az nincs. Meg munka se, még közmunka se. Az meg elég nagy baj, mert falun is éhen lehet halni, itt se fán terem az étel. 
Ezért gondolom, hogy nem adnál te pénzt a mongoloknak, amikor itthon is lenne helye annak a 25 milliónak, ami dollárban ennyi. Azt mondta a Józsi, hogy ezt még be kell szorozni 290-el és az annyi forint, de én ezt se hiszem. Sok pénz ez forintban is, de annyi pénz, amennyit a Józsi kiszámolt nincs is összesen sehol.
(...) Amúgy meg itt csendesen elöregszünk és lassan kipusztulunk. Szó szerint is, mert orvos sincs, meg patika se. Itt már csak az megy orvoshoz, akit a mentő visz. Ha valamelyik falubeli el talál csúszni a jégen és eltöri a lábát, a mentő még ki se ért a falutábláig, már kezdi a rokonság szervezni a temetést. Onnan már kevesen jönnek ki a maguk lábán, főleg az öregek.
 (...)Szóval hogy azért mondom én itt a többieknek a kocsmában: nem létezik, hogy a Viktor annyi pénzt költene utazgatásra, aztán a mongoloknak, meg az Öreg Isten tudja kiknek adna pénzt akkor, mikor arra se telik, hogy a sajátjain segítsen.
Ugye, igazam van, Viktor?
Majd írok én még hamarosan megint, csak most megélezem a kapát.
Hátha kelleni fog nemsokára...
Az írás teljes terjedelmében itt olvasható !
Szerk;Posta S.

2016. január 23., szombat

A „újkori numerus clausus” ?

"Nagy indulatokat kavart az idei Oscar-jelöltek listája, Spike Lee rendező után Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith is bejelentette, hogy bojkottálja a gálát. Egyetlen színes bőrű színészt sem jelöltek, pedig számos remek alakítást láthattunk tőlük."-olvasható az origo oldalán, hívja fel rá a figyelmünket Paál Zsolt olvasónk.

Ennek apropóján egy nagyon különös kommentárt fűzött hozzá, amit szó szerint, minden változtatás nélkül megosztok olvasóinkkal. 
Aki nem rest és figyelmesen végigolvassa szokatlan következtetéseket vonhat le belőle !

A kommentár:
"Érdekes ez az etnikai arányok-problematika. Hiszen amikor valaki ezt felveti, akkor jön a rasszizmus, s most, akik felvetették, rasszistáznak. 
-Másrészt az arányszámítás azért veszélyes, mert egy numerus clausus elnevezésű számaránypolitika történelmi képe bontakozik ki, s az egész olyan történelmi asszociációk felé mutat, melyek a múltat a jelennel ellentétbe állítják. Arról nem is beszélve, hogy a kommunizmus idején szociológiai hadszínteret csináltak ebből a kérdésből, munkás- és parasztszármazású embereket rendeltek az államigazgatásba, az állami felső vezetésbe, az egyetemekre, s létrejött a szociológiai értelemben vett numerus clausus. 
-Nagyon sokszor hallom, hogy az "igazság" kifejezést hangosan ordibálják, de ha valaki történelmi távlatokba helyezi ezeket a jelenségeket, összeveti, egymáshoz hasonítja, akkor pont ezt a szót felejtik el. 
-Pedig a teljesítmény mérhető, a tehetség felismerhető !
-Ma tudjuk, hogy Bach, Handel, Mozart, Beethoven, Liszt, Wagner, Verdi, Csajkovszkij óriások voltak. A korok igazságot tettek, ahogy ma is tudjuk, hogy Shakespeare, Goethe, Dante, Petőfi az európai kultúra legnagyobbjai, pedig a korukban száznyi, ezernyi vetélytársuk volt. Egy Bach tudta, hogy az elődei közül Vivaldi az, aki hozzámérhető, kortársai közül Handel. Mozart nem szerette Handelt, sőt... Mégis óriásnak tartotta, s ha valaki meghallgatja a C-moll misét ezt belátja. 
-A zsenialitás felfedezése és elismerése nem ízlés dolga, hanem a hozzáértésé. Ez viszonylag objektív. Ha nem a tehetség alapján osztályoznak, akkor a világ szétesik, előbb vagy utóbb megszűnik létezni.
-A dolgok természetes rendje mindig a fejlődés és a mutáció algoritmusa szerint halad, mely a tehetségeket a fejlődés, a zseniket a mutáció szolgálatába állítja, velük valósítja meg. Ha nincs egy Bolyai vagy Gauss, ha nincs egy Beethoven és egy Liszt, ha nem jön egy Chopin, ha nem lobban fel Shakespeare és Goethe szelleme, ha Petőfi nem formálja át lírai realizmussá az európai költészetet, ha Baudelaire nem alkotja meg a Les Fleurs du mal pogány és Istenkereső katedrálisát, akkor a világ nem létezne, mert az emberi lényeg éppen az isteni teremtő munkája alapján él. Ha valaki el akarja nyomni, mélyebb és hatalmasabb medret vág magának. 
-Minden elnyomás, hazugság és igazságtalanság soha nem látott energiákat szabadít fel. Az isteni jelenséghez kell az emberi bölcsesség. A kettő szintézise alkotja, építi tovább a világot. Ahol ez a kettő jelen van, ott példátlan szellemi és kulturális korszakok jönnek létre, mint a gótika, a barokk, a romantika és az impresszionizmus kora. 
-Vannak etnikumspecifikus dolgok. Senki nem lázong az amerikai kosárlabda és atlétika, a kenyai futóeredményesség, a skandináv kézilabda, a délszláv vízilabda, a latin labdarúgás hegemóniája felett. Ahogy a német filozófiai idealizmus, az angol pragmatizmus, a francia racionalizmus egyedisége felett sem. 
-Igazság? A világ bölcs látását jelenti, semmi mást."
Köszönjük az érdekes írást...
Barta P.

2016. január 22., péntek

Valótlant állított az AAA autó !

15 millió forintra büntette az AAA Autót a Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a céget. 

A hivatal szerint megalapozatlanul használta az AAA Autó a "Magyarországon és Közép-Kelet Európában a legnagyobb használtautó-kereskedés, amelynél az érdeklődő egy helyen a legtöbb autó közül választhat" állítást, mert ez nem igaz. 
(Tehát a HIVATAL azt mondja,hogy ez nem igaz, vagyis a CÉG hazudott. Itt álljunk meg egy pillanatra és nézzünk körbe az országban ! Van olyan cég, vállalkozás, vagy -csendesen jegyezném meg- esetleg politikus aki igazat mondana ? 
-Nem állítom hogy mindig, mert hiszen néha éjszaka pihenni is kell...Most gyorsan próbáltam keresni olyan híreket, amik igazak volnának, sajnos arra több időt kéne szánni...de azért mégis találtam egyet itt ! )
A hivatal szerint a kereskedő megtévesztette a fogyasztókat azzal is, hogy azt állította, a hétnapos cserejogot általánosan, valamennyi autó esetében biztosítja, mert ez így nem volt igaz, ugyanis  a cserének számos más feltétele is volt.-olvasható a faktor.hu oldalán.
Szerk;Posta S.

Kulturális Főváros címre pályázik Debrecen !

Foto/internet

Debrecen megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, amelyet egy brit várossal együtt tölthet be - jelentette be a település polgármestere péntek reggel a térség országgyűlési képviselőivel tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.
Papp László felidézte, Debrecen 2004-ben kandidált a 2010. évi cím elnyerésére, de akkor Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa.
A város azóta az akkori pályázatban szereplő több kulturális fejlesztést megvalósított: elkészült a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Kölcsey Központ, és megújult a nagyerdei szabadtéri színpad - sorolta polgármester.
Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint a város már számos nemzetközi fórumon bizonyította, hogy képes nyerni. 
Barta P.

Csak hiányzik az a "fránya" kétharmad...

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a Hír Tv reggeli műsorában nyilatkozva kijelentette, pártja egyetért azzal, hogy terrorveszély esetén a kormány kapjon nagyobb mozgásteret, azt azonban nem fogadja el, hogy a kabinet maga dönthesse el, mikor van terrorveszély-helyzet, és „bemondásra”, a törvényhozás vagy a parlamenti szakbizottságok megkerülésével maga hirdethesse ki azt, írja a Népszabadság.

A  kérdésére később Mirkóczki leszögezte: nem járulnak hozzá a rendeleti kormányzás bevezetéséhez. 
„Nem fogjuk támogatni, hogy a kormány az emberek félelmeire és naivitására apellálva túlhatalmat biztosíthasson magának. Nem töltünk ki biankó csekket” – tette hozzá.
Mirkóczki azt követően beszélt mindezekről, hogy párttársa, a Jobbik alelnöke, Novák Előd nyilvánosságra hozta a Honvédelmi Minisztérium által készített alkotmánymódosítási tervezetet, valamint az „Egyes törvényeknek a terrorveszély-helyzettel kapcsolatos módosításáról” szóló törvényjavaslatát.

Kétharmados többségre volna szükség ahhoz, hogy a parlament módosítani tudja az alaptörvényt, amihez a kormánytöbbségnek két ellenzéki szavazatra lenne szüksége. Ám azzal, hogy a Jobbik a terrorveszély-helyzet elrendelését a törvényhozás előzetes négyötödös támogatásához kötné, már több kell. Márpedig az LMP és a baloldali ellenzéki képviselők már korábban nemet mondtak a Fidesz elképzelésére.
Szerk;Posta S. 

2016. január 21., csütörtök

Sámsonkertiek figyelmébe !

Sámsonkertben is sok kertes ház és nyaraló van a földhivatalnál zártkertként (vagyis mezőgazdasági területként) nyilvántartva, annak ellenére, hogy valójában nem azok, a tulajdonosaik nem hobbikertként használják, és egyáltalán semmilyen módon nem művelik őket.
Ezekre a telkekre a földforgalmi törvény előírásai vonatkoznak, ami a tulajdonosok számára sok hátránnyal járhat.

Ugyanis: A zártkertként nyilvántartott telkeket nem lehet(ne) szabadon eladni és megvenni, a tulajdonosaik elvileg kötelesek művelni a földet, hitelt viszont nem vehetnek fel, és lakcímkártyát sem kérhetnének rájuk. 
Az ilyen telkeket 2016 végéig díjmentesen át lehet minősíttetni az illetékes földhivatalnál. Az ügy több embert érinthet, mert sok város széli kertes házat és nyaralót így tartanak nyilván Sámsonkertben is.
A földművelésügyi miniszter rendelete szerint ezeket a telkeket 2016. december 31-ig a földhivatalnál díjmentesen művelés alól kivett területté lehet nyilváníttatni, így a tulajdonosok egyszer és mindenkorra megszabadulhatnak a zártkerteket érintő korlátozásoktól !

Mit kell tenni ?
A kérelmet – egy külön erre az eljárásra rendszeresített formanyomtatványon – a tulajdonos(társak)nak (vagy a meghatalmazottnak) az ingatlan fekvése szerint illetékes járási hivatalnál kell benyújtania.

A kérelem mellé az ingatlan adatainak megváltoztatásához egyéb okiratot csatolni nem kell.
 (Kivéve, ha a tulajdonos helyett meghatalmazott jár el, akkor a meghatalmazás benyújtása szükséges.) 
A közös tulajdonban álló zártkerti ingatlan esetén a tulajdonostárs által benyújtott kérelemhez csatolni kell a többi tulajdonostárs hozzájáruló nyilatkozatát, amely nem minősül bejegyzés alapjául szolgáló okiratnak, így nem kell ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által készített okiratba foglalni.
Barta P.

"Szóváltás alakult ki a közöttük"...

...mármint a tanárnő (!) és a "fiatal" között ! 
Egy szúcsi fiú  fellökte tanárnőjét,olvasható a rendőrség honlapján !

Az esetet 2016. január 20-án a délelőtti órákban jelezték egy egercsehi oktatási intézményből, hogy egy ott tanuló diák az előző napon (feltételezhető a tanári kar egy napig gondolkozott, hogy mit is tegyen, hiszen tudván hogy úgyis teljesen felesleges a jelentés, mivel következménye úgysem lesz-mármint a "fiatal" felé, mivel csak "gyerekcsíny" lesz a vége... a szerk.) bántalmazott egy tanárnőt.
A helyszínen kiderült, hogy a 14 éves szúcsi fiú magatartását szóvá tette tanára, emiatt szóváltás alakult ki közöttük, majd a diák meglökte a pedagógust, aki ettől a földre esett.

Az egyenruhások előállították a fiatalt az Egri Rendőrkapitányságra, ahol ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás, melyet a nyomozó hatóság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében folytat le.
A gyanúsított kihallgatásakor elismerte a terhére rótt cselekmény elkövetését.
Szerk;Posta S.

2016. január 19., kedd

Ha valami terrorgyanús,"Iván" nem teketóriázik !

Az orosz speciális erők földig romboltak egy kaukázusi házat, amelyben két terrorgyanús ember volt, akik a rajtaütésben meghaltak - írja a Telegraph, amely egy felvételt is közöl a bevetésről, amely lentebb megtekinthető !
A terroristaellenes bevetés még január 15-én volt Dél-Oroszország kaukázusi régiójában, Nalcsikban. A környéken aktív a terrorizmus. 
A helyi média beszámolója szerint a rendőrség egy tippet kapott, hogy az egyik házban terroristagyanús emberek élnek.
Az orosz speciális erők ezután vonultak a helyszínre, a házat körbevették. Arról sikerült meggyőzni az egyik bent lévő embert, hogy az anyját engedje ki a házból. Utána viszont bentről tüzet nyitottak a rendőrökre, ami erős választ generált, és a specnaz   földig rombolta az épületet. Úgy látszik arrafelé ez a módi, mert ott joga van a rendőrnek akár fegyvert is használni !

Szerk;Posta S.

2016. január 17., vasárnap

Csak jogszerűen ?

Egy "közösségi"oldalon találtam a képet. Elképesztő, hogy ilyen előfordulhat !

Osszátok meg! Had tudja meg a világ mennyire pénzéhes a hatóság!
Azért kíváncsi lennék az ügy folytatására is!
Barta P.

Szép "Újvilág" jöhet ?

Ha az Országgyűlés megszavazza az alaptörvény legújabb módosítását, és a kormány saját hatáskörében terrorveszélyt hirdethet, betilthatják a postát, kikapcsolhatják a telefonokat, elhallgattathatják a rádiókat és televíziókat, tehát Bokros Lajos szerint készül a nyílt diktatúra. 
Ezért mindenkit tiltakozásra szólít fel.

A kormány egyetlen mozdulattal, parlamenti hozzájárulás nélkül egyszerűen lekapcsolhatja az egész internetet. Nincs e-mail, nincs Facebook, nincs semmi. Többek között ez vár ránk, ha az Országgyűlés megszavazza az alaptörvény legújabb módosítását – állítja Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke.
 Ilyen esetben behatolhatnak az otthonokba, azokat átkutathatják, és már egy egyszerű gyanú alapján letartóztathatnak bárkit – figyelmeztet Bokros. És mindjárt hozzáteszi: de ki nem „gyanús"? Ha az Országgyűlés kétharmaddal elfogadja a javaslatot, akkor mindehhez elegendő annyi, hogy a kormány kijelentse,terrorveszély" van.
Onnantól pedig bármikor bevezethetik ezeket az intézkedéseket – hangsúlyozza –, és még egy sor mást, amelyek alapvető és alkotmányos szabadságjogokat korlátoznak parlamenti felhatalmazás nélkül, egyszerű „bemondásra". Hozzátette: és hol nincs ma terrorveszély?...a teljes írás itt
Szerk;Posta S.

Ahol a haszon, ott a "haza" ?

Vajon mi lehet az oka, hogy visszamagyarosította a nevét? 


 Úgy tűnik, a producer és filmügyi kormánybiztos komolyabban gondolkodik Magyarországban, mint eddig bármikor - szúrta ki a HVG a Cégközlönyben. 
Andy Vajna ugyanis korábban mint Andrew G. Vajna szerepelt a hivatalos cégadatokban, most azonban Vajna András Györgyként írják a TV2 Média Csoport Kft. tulajdonosai között.
Szerk;Posta S.

2016. január 15., péntek

Az "igazmondó" Farkas Flórián...

 Ki látta Farkas Flórián diplomáját ?

Farkas Flórián diplomáinak és érettségijének az mno.hu próbált utánajárni. Azt találták, hogy ezen a néven két szakdolgozatot adtak le: az egyiket 2005-ben a jogi karon, a másikat 2003-ban a társadalomtudományi karon. 
A jogi karon leadott szakdolgozat témája a mentelmi jog, a társadalomtudományi szakon leadottnak az uniós csatlakozás hatásai a magyarországi cigányság életkörülményeire.
Nagyon beszédes lett volna ugyan, ha a fideszes politikus írt volna a mentelmi jogról, de azóta kiderült, hogy azt nem ő, hanem névrokona, Dr. Farkas Flórián, vidéki ügyvéd írta és adta le.
Így minden bizonnyal a másik szakdolgozat lehet az övé. Annyi szépséghibája van a dolognak, hogy a parlement.hu-n elérhető (az adatokra kattintva !-a szerk.) saját önéletrajzában az szerepel, hogy ő a szakdolgozatát ELTE jogi karán szerezte, és nem a társadalomtudományi karán. 
A jogi kar adatai alapján a kar és a szak is egyezett a politikus által megadott adatokkal. Tehát, vagy fogalma sincs, hogy hol szerezte a diplomát, mert már arra sem emlékszik hová adta be szakdolgozatát, hová járt egyetemre, vagy valaki más írta az önéletrajzát, aki összekeverte őt az ügyvéddel, vagy bármi, amit el sem tudunk képzelni.

Az érettségijéről még nem is beszéltünk: az MNO talált egy 2003-as cikket, amiben az szerepelt, hogy 5 képviselőnek nincs érettségije, és ide sorolták Farkas Flóriánt is, mivel életrajzából hiányoztak az adatok.
A lap hiába kereste Farkast, nem reagált, ami azért is furcsa, mivel elvileg épp abban az évben diplomázott, tehát nem lett volna nagy erőfeszítés tisztázni ezt a kérdést.

 Frissítés !

Itt olvasható  a "helyreigazítás", vagy minek is nevezhető ? Ismert a mondás,"legjobb védekezés a támadás ?"
Szerk;Posta S.

2016. január 13., szerda

Ez a valódi kétharmad !

Megdöbbentő adatok: A teljes lakosság 15 százaléka tervez külföldi munkavállalást vagy tartós kivándorlást. A tanulók körében 67 százalékos az arány !

A bármilyen típusú migrációt, azaz rövid távú vagy hosszú távú munkavállalást, illetve kivándorlást tervezők aránya a teljes lakosság körében 15 százalékos
Tavaly áprilisban a kivándorlást tervezők aránya már a korábbi kétszerese volt, júliusra kismértékben csökkent, és októberre összességében változatlan maradt. 
A migrációs hajlandóság halmozott értéke nem változott 2015-ben - derül ki a Tárki felméréséből. 
 Ennél jóval magasabb az arány a tanulók közt, az ő 67 százalékuk tervez kivándorlást. A munkanélküliek 27 százaléka számol azzal, hogy elhagyja az országot. -A részletes adatok a vg.hu oldalán olvasható.
Szerk;Posta S.

2016. január 12., kedd

Hogy is van ez ...?

Andy Vajna felesége szerint a "Saul fia egy fantasztikus (?)" film

Facebook képernyőkép !
Golden Globes-ot nyert... juuuuuj !   / Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna ! /
Barta P.

Besúgóvá vált a „Magyarember” ?

Rákaptak a magyarok a feljelentés ízére, sorra küldik rá a NAV-ot szerintük gyanús vállalkozásokra.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál illegális fodrászatot, virágüzletet, számlát nem adó táncoktatásról, házi gépjárműjavításról, élelmiszer-kereskedelemről vagy italforgalmazásról, zugkocsmáról is tettek közérdekű bejelentést – írja keddi számában a Magyar Idők. 

A közérdekű bejelentéseket egyébként az utóbbi időben felfedezte magának a lakosság: míg 2014-ben például majdnem 38 ezer jelzést tettek az állampolgárok, tavaly pedig kilenc hónap alatt további 25 ezret.
A bejelentőket általában a feketegazdaság visszaszorításának szándéka vezeti, irritálja őket a jövedelemeltitkolás és a tisztességtelenül működő vállalkozók meggazdagodása – fogalmazott a lapnak Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője,-olvasható a hvg.hu. oldalán.
(Érdekes dolog ez a "közérdekű bejelentés", amit anno besúgásnak neveztek. 
Furcsa módon régebben nem volt ilyen feljelentgetős tendencia. Mivel az utóbbi időben felgyorsult az általános elszegényedés, irritálóvá vált az a réteg, amely a szegénység  ellenére valamilyen szinten mégis próbál boldogulni, mivel rá van kényszerítve. Hogy ezt milyen módszerrel éri el, ez bosszanthatja az embereket. 
Tudvalévő viszont, hogy a gyarapodás csak egy bizonyos egzisztenciális szintig  támadható, mert afölött már a gazdagodás megtámadhatatlan, hiszen az egyszerű ember tudja, hogy a hatalmi elit módszere végtelen ! Ugyanis ha valami kezd kínossá válni, akkor a hatalom hoz egy törvényt, amivel a feketegazdaság -akár visszamenőleg is- azonnal kifehéredik ! 
Így az egyszerű, szegény embernek marad a feljelentgetés és az egymás közti marakodás, mivel mást úgysem tehet...egyelőre ! -a szerk.)
Szerk;Posta S.

2016. január 10., vasárnap

Mi lesz ha kimondjuk az igazat ?

Teljesen új politikai helyzet alakult ki Németországban a kölni incidens felszínre kerülése óta - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.
Merkel pozíciója meggyengült, szembekerült a nagykoalícióban szintén partner szociáldemokratákkal (SPD) - vélekedett.
 Nógrádi György szerint a kölni események rengeteg dolgot megmozgattak, ellentétes nyilatkozatok jelennek meg a témában, egyben minden párt a közelgő tartományi választásokra készülődik.

Mindeközben a németek azt mondják, hogy kialakult "a hallgatás koalíciója", a német politika fél attól, mi lesz, ha kimondja az igazat - fogalmazott a szakértő. Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter például úgy nyilatkozott, "legyünk óvatosak, mert ha dolgokat kimondunk, erősítjük a szélsőjobboldalt" - fűzte hozzá. (Ahogyan itthon sem mondjuk ki az igazat, ki ezért ki azért...)
Rendőrségi jelentések szerint szilveszter este mintegy ezerfős migráns csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. 
Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, és ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint a támadók "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".
(Pedig egyszerűen a bevándorlók közül valók voltak, de ugye ezt az igazságot "óvatosságból" el kellett hallgatni ! -a szerk.) Hasonló esetek történtek más német nagyvárosokban, de Ausztriában, Svájcban, Finnországban és Svédországban is.
Szerk;Posta S.

2016. január 9., szombat

43 évesen, "szerszám" nélkül ?

Mohammed Abadhat hat éves korában baleset érte, és elvesztette a péniszét. Három évvel ezelőtt viszont 118 műtétet hajtottak rajta végre ingyen (!) az orvosok, de akkor nem sikerült rendbe tenni a "műszert".
A most 43 éves Mohammed nemrég viszont kapott egy bionikus péniszt , ami már állítólag működött.


Napokkal ezelőtt Charlotte Rose-hoz, egy prostituálthoz igyekezett autóval. Vele akarta volna  először kipróbálni az "alkotást", de útközben karambolozott egy másik autóval.
Most épp az edinburgh-i kórházban fekszik. Eltört a csuklója és két mély seb is van a fején. A lábát pedig begipszelték. /Szerencsére a "műszer" nem sérült !/
 "43 évet vártam arra, hogy elveszítsem a szüzességem, egy-két hét várakozás, már nem tesz semmit. Jól akarok lenni és folytatni onnan, ahonnan abbahagytuk"-mondta Mohamed a prostinak, akivel tartja kapcsolatot.
hivatkozás: dailymail.co.uk
Szerk;Posta S.

2016. január 8., péntek

Érdekes megállapítás...

...és igaz, mert a vége valóban ugyanaz, még ha ez nem is tetszik "mindenkinek" ! 

sakema

2016. január 7., csütörtök

Esik a hó...

...miért ? Mert tél van ! Havasak, jegesek csúszósak az utak...de csak a hátárig ? Ausztriában nem esik? Már a hó is tudja "hol a határ" !  Érdekes....
Osztrák-Magyar határ !
Andau-Jánossomorja... Auszriából- Magyarországra lépve... !

Ez a 21 másodperces videó mindent elmond rólunk, magyarokról. Mert ez a mi felelősségünk. Mi választjuk vezetőinket országos és helyi szinten is. És ha az általunk választott vezetők nem képesek rendben tartani hazánkat, az rólunk állít ki szegénységi bizonyítványt. 
Ha egy vállalat tulajdonosai igazgatót választanak, és az kezdi tönkretenni a céget, leváltják, hogy ne menjen tönkre. De ha nem váltják le, vagy helyette mindig ugyanolyan mentalitásút választanak, akkor abból csak pusztulás lehet. 
sakema

Vajon miért is ?

A tavalyi év legnépszerűbb könyve az ENSZ központi könyvtárának kölcsönzései alapján az a könyv volt, amelyből azt tudhatják meg állami alkalmazottak és vezetők, hogy miként mentesülhetnek nemzetközi büntetőeljárások alól. 
/Ez azért érdekes és jellemzi a állami elit milyenségét !/

 Ramona Pedretti: Immunity of Heads of State and State Officials For International Crimes, azaz "Állami vezetők és állami alkalmazottak mentessége nemzetközi bűnesetekben" a címe annak a könyvnek, amely az ENSZ könyvtárának Twitterje szerint a leggyakrabban kölcsönzött könyv volt 2015-ben a szervezetnél. 
(Érdekelne még, hogy a mi állami alkalmazottaink érdeklődtek e a könyv iránt?-a szerk.)
 A könyvtárat amúgy Dan Hammarskjöld egykori ENSZ főtitkárról nevezték el, aki 1962-ben halt meg. A könyv nem egy ENSZ-dokumentum, hanem a Luzerni Egyetem hallgatójának doktori munkája. vs.hu hivatkozás.
Szerk;PostaS.

Megkezdődött !

Nem hisz az ember a sze­mé­nek, két­szer is el kell ol­vasni az ilyes­fajta hí­re­ket. Németországban, a német-osztrák határnál, alig 3 óra autóútra Magyarországtól, Pocking városkában - a helyi iskola közelében 200 bevándorlónak terveznek ideiglenes szállást biztosítani - az iskola vezetői levélben értesítették a szülőket a várható következményekről. Nyomatékosan azt kérik, hogy figyeljenek a diáklányok öltözködésére.

"Ne vegyenek fel átlátszó blúzt, vagy miniszoknyát, mert ez félreértésekre adhat okot" – mondja ez a jellegzetes arcú kölni polgármester nő (!), -valamint azt is megjegyzik, hogy a kirekesztő, rasszista megjegyzéseket nem fogják tűrni.
A migránsok viselkedését ezzel szemben semmi nem szabályozza, ők a vendégjoggal visszaélve úgy viselkedhetnek, ahogy jólesik. Őket senki és semmi nem korlátozza!

( Mindebből nem lehet más következtetést levonni, mint hogy az ellenőrizetlenül beáramló migránsáradat, a terrorcselekmények, a szilveszteri kölni tömeges erőszakoskodás máris megtette hatását. Európa kezdett alkalmazkodni hozzájuk és nem fordítva. Jegyezzük meg a napot, az iszlám térhódítása megkezdődött Európában...! )  riposzt.hu forrás
Szerk:Posta S.

2016. január 6., szerda

Így kell ezt csinálni !


Barta P.

Újévi gondolatok...

A nyomor és a szegénység szó elhangzásakor legtöbbször a nagyvárosi hajléktalanság, egy hátrányos helyzetű térség vagy egy társadalmi réteg, esetleg egy etnikum jut az eszünkbe. Holott azt kellene megérteni, megértetni, hogy a magyar nyomor hideg realitása bármikor megérinthet szinte bárkit.
 A magyar nyomorban, a kacsamesék generációja, az elveszett nemzedék is nyakig benne van, a hazánkat elhagyók százezrei között ott vannak ismerőseink, barátaink, családtagjaink, ott vagyunk mi magunk is.

Néhány éve nagy megdöbbenést keltett, hogy Orbán Viktor szerint a fiatalok pusztán kalandvágyból hagyják el a szülőhazájukat, ezért mennek diplomás fiatalok Dániába krumplit szedni, Németországba takarítani, a londoni Mcdonald’s-ba mosogatni.
Ma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 19-30 év közötti fiatalok fele, a 30 és 40 éveseknek pedig harmada szeretne külföldön dolgozni. Vajon ők is kalandvágyból mennének, vagy mert talán itthon kilátástalannak ítélik a jövőjüket ?

Nem tisztem eldönteni, de mindenki gondolja végig , mi is ezeknek a fiataloknak a "jövőképük" ?
 Egyre többen, egyre messzebbre, egyre hosszabb időre mennek el tehát a kalandozó magyarok, és sajnos a megkérdezettek hatvan-hetven százaléka a közeljövőben nem is tervezi a hazatérést. Viszont ha ez így folytatódik, akkor Magyarország elfog fogyni, egyszer csak nem lesz többé !
És az optimisták most azt mondhatják, hogy ez részemről csak disztópia ?  Ne legyen igazam...
(Lehet, hogy túl sötéten látom a dolgokat, de aki most optimistábban gondolkodik azt majd 20-30 év múlva szeretném megkérdezni, hogy akkor mi lesz a véleménye, mikor esetleg  nyugdíjba vonulna, de a nyugdíja az akkori keresetének csak a 30 százaléka lesz- ha egyáltalán még lesz nyugdíj ! )
Szerk;Posta S.

Vízkeresz ünnepe

Ezen a napon a nyugati egyházakban három eseményt ünnepelnek: a napkeleti bölcsek vagy a hagyomány szerint háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését a Jordán folyóban, valamint az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn.

Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebből a hívek hazavihetnek valamennyit. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.

A magyar vízkereszt kifejezés a víz megszenteléséből, megkereszteléséből ered. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is.
A vízkereszt, más néven Háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában január 6-án ünnepelnek, ám a római katolikus egyházban sok helyen a legközelebbi vasárnapra tolják el az egyházi ünneplését.
Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták, hogy áldás legyen a házon.
Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja.
Újabb szokás szerint vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát.
Van olyan ország, ahol nem decemberben, hanem ma kapják a gyerekek a karácsonyi ajándékokat, így Olaszországban  Befana, a jóságos boszorkány, néhol pedig Babbo Natale ügyel arra, hogy ma megkapják a gyerekek a meglepetést, Spanyolország gyermekeit a napkeleti bölcsek örvendeztetik meg mindenfélével, a portugálokat pedig O Pai Natal, aki a kéményt használja bejáratnak.
sakema /sámsonkerti magazin/

2016. január 5., kedd

2016 Január elsejétől tilos megkötve tartani a kutyákat !

De ennek bizony nem mindenki örül, mert azóta...

 Barta P.

Nem lehet elég korán kezdeni...

Úgy tartják, az egyik legnehezebben tanulható nyelv a magyar. Ugyanakkor a legszebb is, hiszen dallama, csengése máséhoz nem hasonlítható. Talán épp ezért meghökkentő az a központi feladatlap egy része, amire a napokban a középiskolákba felvételiző nyolcadikosok „gyúrnak".  Nyelvtanból. 

Eszerint pedig: „ mit dumázol csávókám figyu láttá má ilyet szuper giga medzsik tévé sirály én asszem lepasszolom neked nincs most lóvém" betűtengert, pardon: szlengnek (én inkább a "rejtett tartalékok" sajátos nyelvhasználatának nevezném, és tessék tudomásul venni balga népség, hogy ez két hét múlva felvételi anyag lesz a MAGYAR iskolákban !-a szerk. ) nevezett szöveget kellett egy feladatban a gyerekeknek tagolniuk, értelmezniük, és mellesleg helyesen leírniuk a köznyelvi „változatot". 

  Facebook / kisalfold.hu forrás

 Most, hogy tfőtől a téli szünet után újra becsengettek az iskolákban, a tanerők – szükség esetén - újra figyelmeztetik a nebulókat az udvariasságra, a köszönésre, a magyar nyelv választékos használatára.  Nem adják fel... 
Minden tiszteletem a MAGYAR pedagógusoké !
Szerk;Posta S.

2016. január 3., vasárnap

Ízlések és pofonok...

Margaret Pomeranz ausztrál filmkritikus, producer és televíziós személyiség három évtizede készíti szakadatlanul a filmkritikákat. Saját becslése szerint csak 2015-ben mintegy 200 filmszínházi alkotást nézett végig, így elég nehéz elhinni, hogy hosszú pályafutása során csupán egy film akadt, ami annyira nem tetszett neki, hogy egyszerűen kisétáljon a vetítéséről. 
Ez a film pedig nem más, mint a magyar adófizetők pénzéből készített, Oscar-díjra is esélyes  holokauszt film, a Saul Fia. 
A "műértő" nemzetközi kritikusok által csak szuperlatívuszokkal illetett, a  filmes versenyekről menetrendszerűen díjakat elhordó film szerinte annyira rossz, hogy meg sem várta a végét.
Élményét meg is osztotta egy ausztrál hírportállal
Szerk;Posta S.

Ma már a romák 20 százaléka érettségizik !

"Ma már a roma fiatalok 20 százaléka szerez érettségit – jelentette ki a cigány diákokat segítő Roma Oktatási Alap vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában. 
A 16 országban tevékenykedő szervezet tízéves működése alatt ez a szám megduplázódott. Ugyancsak megduplázódott, és immár 2 százaléknyi a diplomát szerző roma diákok aránya – közölte Szira Judit.
Elmondta: mintegy ezer fiatalt foglalkoztatnak különböző programokban, 6 éves korig fejlesztési projekteket, a kisiskolásoknak szakköröket, nyelvtanfolyamokat szerveznek.

A főiskolások és egyetemisták tanulmányait a tandíj kifizetése mellett évi 800 euró ösztöndíjjal segítik. A diploma megszerzését annál is inkább fontosnak tartják, mert az elit kialakulása jó példát mutat a többi roma fiatal számára" – mondta Szira Judit.

(Két kérdés merült fel részemről. Mint köztudott Magyarországon tilos nyilvántartani a cigányok számát. 
Az egyik kérdés, honnan származik a 20% -os adat ? Mégis van nyilvántartás, csak nem publikus ? 
A másik kérdés, "A főiskolások és egyetemisták tanulmányait a tandíj kifizetése mellett évi 800 euró ösztöndíjjal segítik "- olvasható a hírben. Ez nem diszkrimináció, mivel csak cigányoknak jár ? Tudom a kérdés csak költői és nem fogok rá válasz kapni, de azért sok más mellet meglehetősen irritáló !-a szerk.) Forráshír: link.
Szerk?Posta S.

Ahogy azt "Móricka" elképzeli…

120 ezer forint fölött jár az átlagos nyugdíj, éves szinten 24 ezer forinttal jár majd több idén. Még azt is kimatekozta a kormány, hogy igazából ha úgy vesszük, visszaadták a 13. havi nyugdíjat.


Havi 120 ezer az átlagos nyugdíj !
(Ez az átlag azért teljesen mást jelent, mert van akinek 32 ezer és van akinek 800 ezer. Hivatkozom itt egy olvasónk által irt levélre, ami remekül összefoglalja ezt a témát, hogy mit hogyan kell értelmezni. Itt olvasható !-a szerk.)

A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Az emelés 2,6 millió nyugdíjast érint, amely után az átlagnyugdíj összege havi 120 825 forint lesz.
Játék a számokkal: akkor most megint van 13. havi nyugdíj?
Kiemelte, 2011-2015 között a nyugdíjak átlagosan több mint 21 százalékkal nőttek, vásárlóerő-értékük 8,6 százalékkal javult. Ez utóbbi több mint egy havi nyugdíj összege - fűzte hozzá.
Rétvári Bence hangsúlyozta, a szocialista kormányzás idején egy havi nyugdíjat elvettek, a vásárlóérték növekedése alapján ezt most visszakapták a nyugdíjasok, csak nem egyszeri juttatásként az év végén, hanem havonta elosztva- írja a privátbankár honlapja.
Szerk;Posta S.

2016. január 2., szombat

Szelektív hulladék szállítás Sámsonkertben 2016-ban.


2016.
 SZELEKTÍV hulladékgyűjtési időpontok Sámsonkertben !












sakema

15 éve halt meg Zámbó Jimmy

2001. január 2.án  azon a 15 évvel ezelőtti tragikus hajnalon Jimmy éppen utószilveszterezett felesége és a család barátja, Hulé Éva társaságában. Az éjszaka folyamán persze mindannyian felhörpintettek néhány pohár italt, így Jimmy is iszogatott. Január második napjának hajnalán aztán megszólalt a szomszéd kakasa, ami miatt Jimmy elővette otthon tatrott berettáját és kétszer kilőtt az ablakon. Majd kiürítette a tárat és viccelődve feleségére fogta a fegyvert. 
Az asszony ettől megijedt, ezért Jimmy azzal próbálta megnyugtatni, hogy saját halántékához tartotta a pisztolyt és meghúzta a ravaszt. Ez pedig végzetes hiba volt, mert a fegyver csövében maradt még egy golyó.
 A 42 évesen elhunyt Jimmy tragikus halála azóta is foglalkoztatja a rajongókat. Sokáig repkedtek furábbnál furább pletykák, melyek szárnyalását az is segítette, hogy a sztár özvegye nem nyilatkozott évekig arról, hogy pontosan mi és hogyan is történt azon a bizonyos januári hajnalon.

 A tragikus utószilveszteri bulin résztvevő Hulé Éva csak tovább erősítette a különféle összeesküvés-elméletek terjedését, hiszen sokszor utalt rá, sőt később egészen konkrétan kijelentette, hogy a fegyver nem pont úgy dördült el, ahogyan azt korábban tudni lehetett. 
Hulé Éva végül 2014 áprilisában elhunyt. Testvére Zámbó Árpád szerint azonban nem érdemes a pletykákkal foglalkozni, Imre halála ugyanis így is-úgy is az volt, aminek elsőre tűnik: egy fatális tévedés következménye.
Barta P.

Újévi köszöntő...helyett.

"Szilveszterkor, az új évre várva, ahogyan szerte a világon, nálunk is vidám embereket láthattunk a fotókon, a televíziók híradóiban. Boldog arcok, bizakodó tekintetek, mint akik azt remélik, hogy ami ezután jön, jobb lesz, mint az, ami eddig volt.


Valószínűleg az előző évvel nem voltak teljesen elégedettek, ezért most abban bíznak, hogy a következő jobb lesz. Ha már ez sincs, a remény, akkor semmit sem ér az egész.
Rövidebb várólistákban reménykednek a fotókon mosolygó emberek, korszerűbb oktatásban, működő egészségügyben, kisebb korrupcióban.
Reálisan mást nem is kívánhatnának maguknak. Mert azt minek kívánják, amiről tudják, hogy úgyis bekövetkezik: hogy Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Tiborcz István, helyettük is tovább gazdagodik, Habony Árpád pedig az ő nevükben nem csak Ibizán, és amint azt egy frissen előkerült fotóból kiderült, Dubajban mulatozik majd, hanem sok más szép helyén is a világnak.
Mi, többi magyarok beérjük azzal, hogy mosolygósak mutatkozunk a szilveszteri képeken. Ilyenkor nem azon tűnődünk, hogy vajon jutunk-e 5-ről 6-ra?
A számokat illetően biztosan jutunk, hiszen 2015 helyett idén már 2016-ot írunk. De, túl azon, hogy más számokkal írjuk le az aktuális esztendőt, mint az elmúlt 365 napban, önmagában miért változna ettől bármi? Abból, hogy egy év véget ért, még nem következik, hogy minden bajt és nehézséget is magunk mögött tudunk.
Úgyhogy, ne irigyeljük magunktól a szilveszteri fotókon látható vidámságot. Több járna nekünk, de csak ennyi jut." 
(forrás:nolblog)
Szerk;Posta S.