
Egy kislány, aki még nem érti. Egy fiatal lány, aki hiszi, hogy lehet
másképp. Egy feleség, akinek az életében leképeződik az ország gyatra
állapota. És egy felnőtt, érett nő, aki a saját dolgait rendbe tette, és
most azt szeretné tudni, ha már az ő generációját eltékozolták,
legalább a gyerekének van-e egy szemernyi reménye arra, hogy ez még
lehet jó? Vagy hagyjuk a francba az egészet...?
Tamás Rita írása.
(...) 1989.
16 évesen az ember nagyon felvilágosult. Ha majd lesz szabad
választás, végre olyan emberek kormányozzák az országot, akik eleget
tesznek a nép akaratának és az ország javát szolgálják. Senki sem olyan
hülye, hogy a saját nemzete ellen harcoljon. Ha végre kivonul az
ideiglenesen – negyven éve – nálunk állomásozó szovjet hadsereg és lelép
a politika színpadáról a diktatúrát kiszolgáló népes lakájhad, végre
olyanok kerülnek hatalomra, akik felvirágoztatják az országot. Lelkesen
vázoljuk fel a boldog jövőt a bátyámmal együtt a nagyanyámnak.
– Gyermekeim, ti csak higgyetek, de az emberi természet nem változik. Sosem lesz jobb!A felháborodás és a sértettség viaskodik bennem.
– Nagyi, te ezt nem tudhatod…
sakema